A mikrogumi ezért veszélyes

Harminc év alatt 200 ezer tonnányi gumi került a környezetbe csak Svájcban. A kutatók azt vizsgálták, hogy a gumiabroncsok kopásával elveszített anyag valójában hová kerül.

A környezetben fellelhető "mikrogumi" 97 százalékáért az autóforgalom tehető felelőssé - derült ki egy nemrégiben megjelent svájci tanulmányból, írja a Qubit . Cikkükben a mikroműanyag-szennyezés mellett mindinkább ismertté váló mikrogumi-szennyezés témáját járták körül. Az idézett tanulmány egyik szerzője, Bernd Nowack anyagkutató arra is rámutatott, hogy a "hétköznapi szennyezésnél" is sokrétűbb hatása lehet az abroncsoknak, amik valójában csak félig készülnek gumiból. A másik részt különböző adalékanyagok alkotják, amik ráadásul nem a műanyagokhoz használt típusok, így valójában még nem is tudjuk pontosan, hogy milyen környezeti károkat okoz(hat)nak.

mikrogumi, mikroműanyag
Milyen világot hagyunk gyermekeinkre? Most kell lépni, talán még nem késő. Fotó: iStock

A vízbe és a talajba is jutott

Mint kiderült, az utak közvetlen, ötméteres sávban lévő környezete a legszennyezettebb, ám a gumirészecskék 22 százaléka viszont a felszíni vizekig is eljut, s hiába minden út- és víztisztítás, a mikrogumi 4 százaléka így is utat talál a talajba. Nowack úgy fogalmazott, az ugyan közismert, hogy a gumi kopik, de az emberek nemigen gondolnak bele, hogy hová is lesz a gumi. Csak Svájcban becsléseik szerint a vizsgált 1988-2018 közötti időszakban 200 ezer tonnányi gumi került a környezetbe. Ebből könnyen levonhatjuk, hogy globálisan több millió, de az is lehet, hogy milliárd tonnányi mikrogumi-szennyeződés terheli a Földet.

Káros-e az egészségre?

Belegondolva, hogy az utak mentén, sokszor azok ötméteres körzetében is mennyien élnek, adódik a kérdés, milyen hatással van mindez az ember szervezetére ? Christoph Hüglin, a svájci EMPA légszennyezésügyi laborjának munkatársa ennek kapcsán arról beszélt, hogy bár belélegezzük, de komolyabb egészségügyi problémát nem okoz. Mindez sajnos nem mondható el azonban például az óceánokról . Egy 2014-es vizsgálat szerint a mikroműanyag-szennyezés mintegy fele az autógumikból származik a világ tengereiben.

Az emberek fejenként átlagosan 50 ezer műanyagrészecskét juttatnak a szervezetükbe a szennyezett ételekkel és italokkal. Mutatjuk, hogy hat ez ránk.

Ha pedig mindez nem lenne elég, akkor azt még mindenképp érdemes megemlíteni, hogy ha nem gondoskodunk a lecserélt abroncsok megfelelő újrahasznosításáról, és netán égetéssel szabadul meg tőlük valaki, akkor ezáltal többek között cinkkel és klórral terheljük a környezetet. Arra, hogy mi a megoldás, még keresik a választ a kutatók, és természetesen a gyártók is, hiszen a nyomás nyilván rájuk helyeződik. Az egyik nagy cég tavaly be is jelentette, hogy már dolgoznak egy környezetbarát abroncson, ami nemcsak újrahasznosított anyagokat, de még mohát is tartalmaz majd.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A köd ritkulását követően jobbára gyengén vagy közepesen felhős időre számíthatunk - több felhő elsősorban északkeleten, keleten lehet helyenként. Az esti, késő esti órákban észak felől szakadozott frontális felhőzet is érkezik, de e mentén is kicsi a csapadék esélye. A napközben csupán időnként élénk nyugatias irányú szél estétől, késő estétől fokozatosan északnyugatira, északira fordul az érkező hidegfront mentén, ahol már előfordulhatnak erős lökések is.A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 6 fok között alakul. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!