Így készítsünk tisztítószereket otthon

A tisztítószerek nagy része otthon is elkészíthető, és ezek a termékek valóban felveszik a versenyt ipari társaikkal.

Tavasz környékén az egyik leggyakoribb ok, amellyel a nők sürgősségi osztályokra kerülnek, a mérgezés, amely mögött sok esetben a tavaszi nagytakarítás állhat. Ugyanis a nagyobbnál is nagyobb tisztaságot kívánó háziasszonyok a tavaszi nagytakarítás közben nemes egyszerűséggel összeöntik az otthon található háztartási szereket a hatás fokozása érdekében. Az ilyenkor felszabaduló gőzök és gázok igen veszélyesek, komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. Azt is fontos megjegyezni, hogy a különböző tisztítószerek használata után a levegőben maradó szermaradványok sem tesznek jót az egészségnek.

Megmérgezhet a tavaszi nagytakarítás Takarítás során sok olyan vegyszer kerül elő, amelynek hatásáról alig van tudomásunk. Sok mérgezés történik ilyenkor, ezért az alábbi tanácsokat érdemes betartani!

Persze, vannak élethelyzetek, amikor szükség van erősebb fertőtlenítésre: például ha állat van a lakásban, de alapjáraton a túlzott fertőtlenítés sem tesz jót. Bizonyos mennyiségű koszra például a gyerekek immunrendszerének is szüksége van.

Az általános napi takarításhoz a legtöbb esetben elegendőnek bizonyulnak nagymamáink praktikái. Az odaégett lábost pillanatok alatt újra ragyogóvá lehet tenni egy kis szódabikarbónával, vízkőtelenítéshez és ablaktisztításhoz pedig az egyik legmegbízhatóbban teljesítő szer az ecet .

Nem kell, hogy mindenki maga kotyvassza otthon a háztartási szereit: már az is jó lépés, ha mindenből csak annyit használunk, amennyit az ajánlásban írnak. Így nem kerül feleslegesen sok kemikália a vizekbe és szermaradvány a levegőbe, és nem utolsósorban kevesebb hulladékot is termelünk így.

Saját magunk is készíthetünk tisztítószereket (Fotó: 123 RF)
Saját magunk is készíthetünk tisztítószereket (Fotó: 123rf)

Viszont ha valaki úgy dönt, hogy amit csak tud, lecserélne a háztartásában, annak jó hírrel szolgálhatunk: sem nem macerás, sem nem drága a váltás. Alább bemutatunk két bejáratott receptet, mellyel a lakásban található felületek legnagyobb részét jól megtisztíthatjuk.

Általános tisztítószer vodkával

Hozzávalók:

  • egy spricnis flakon, amelybe a keveréket bele lehet önteni
  • fél deci vodka a spricni aljára
  • 1 evőkanál citromsav
  • 4 csepp teafa illóolaj
  • 4 csepp citrom illóolaj
  • kb. 4-5 dl víz

Elkészítés:

A spricni aljára öntsük a vodkát, majd tegyük bele az illóolajokat. Nem szükséges gyógyszertári alkoholt vennünk: a vodka tökéletesen megteszi, és árban is jobban jövünk ki. Tegyük bele a citromsavat is, majd öntsük fel vízzel. Jól rázzuk össze, és már mehet is a suvick.

Fontos: miután rengeteg típusú felület létezik, mielőtt bevetjük a szert, végezzünk pici felületen tesztet! Ha az arányokat pontosan betartottuk, az eddigi tapasztalatok alapján nem lehet probléma, de minden esetben jobb a biztonság.

SOS fürdőtisztító

Ebben a receptben van egy pici csalás, mert gyári tisztítószert is tartalmaz, viszont amikor gyorsan kell cselekedni, kiváló megoldás.

Hozzávalók:

  • spricni
  • 1 dl környezetbarát mosogatószer
  • 1-1,5 dl ecet

Elkészítés:

Az ecetet langyosítsuk fel, és a spricniben öntsük össze a mosogatószerrel. Ez az összeöntés jól működik, nem lesz belőle gond. A keverékkel fújjuk be a fürdőszobai felületeket, a kádat, zuhanyrózsát, csempét és a WC-t is. Hagyjuk a szert hatni nagyjából tíz percig, majd öblítsük le, és gyönyörködjünk a végeredményben.

A cikk a Nők Lapja Egészség 2019. februári számában jelent meg.

Nők Lapja Egészség

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +4 °C

Döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti tájakon vékonyabb, szakadozottabb lehet a felhőzet. Többfelé várható jellemzően kisebb mennyiséget adó, időszakos eső. Az északkeleti megyékben a legkisebb a csapadék esélye. Az északias szelet többfelé élénk, elsősorban az Nyugat-Dunántúlon és a Bükk, Zempléni-hegység tágabb térségében erős lökések is kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 14 fok között valószínű. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!