Sokkoló eredmény: kedvenc italunkban találták a legtöbb mikroműanyagot!

A mikroműanyagok ma már nemcsak az óceánokban, hanem a mindennapjainkban is jelen vannak: megtalálhatók az ételeinkben, a levegőben, sőt még a véráramunkban is. Egy friss kutatás most arra hívja fel a figyelmet, hogy az egyik leggyakrabban fogyasztott italunkból kerülhet be a legtöbb mikroműanyag a szervezetünkbe.

A műanyagszennyezés nem áll meg az óceánokban és a levegőben: a szerveztünkben is számos helyen kimutatták már. Ennek hátterében az is áll, hogy az élelmiszereink is igencsak szennyezettek. Egy csésze forró kávéban például akár 22 mikroműanyag-részecske is lehet, míg a teafilteres italokban ez a szám elérheti a 30-at is. Az üvegpohárba töltött italokban ezzel szemben jóval kevesebb, átlagosan 14 részecskét találtak – számol be a Birminghami Egyetem kutatásának eredményeiről egy osztrák portál. 

Papírpohárban kap valaki italt
Sajnos a papírpoharak sem jelentenek megoldást a műanyagszennyezésre. Fotó: Getty Images

A jelenség hátterében főként a magas hőmérséklet és a csomagolóanyagok minősége áll: minél melegebb az ital, annál nagyobb eséllyel „vándorolnak” a műanyagok az italba.

Hogyan hat ez a szervezetünkre?

Kapcsolódó cikk

Nem csak az óceánban, az agyunkban is egyre több a műanyag
műanyagszennyezés
Nem csak az óceánban, az agyunkban is egyre több a műanyag

A mikroműanyag-részecskék rendkívül aprók, így képesek bejutni a véráramba, sőt egyes vizsgálatok szerint a szervekben is felhalmozódhatnak. Már kimutatták ezeket emberi vérmintákban, tüdőszövetben és agyban is. Bár a hosszú távú egészségügyi következmények még nem teljesen ismertek, a szakértők attól tartanak, hogy a részecskék gyulladásos folyamatokat idézhetnek elő, és szerepet játszhatnak egyes krónikus betegségek kialakulásában.

Így csökkentsd a kockázatot

  • Használj üveg vagy rozsdamentes acél poharat, kulacsot az eldobható helyett!
  • A konyhai eszközöket lehetőség szerint cseréld fa vagy fém változatra!
  • Ne tárolj ételt műanyag dobozban, különösen, ha forró!
  • Ha teát készítesz, válassz inkább filter nélküli, szálas változatot!
  • Használj palackozott víz helyett vízszűrőt!
  • Vegyél olyan élelmiszereket, amelyek nincsenek becsomagolva! Ezek ráadásul azért is egészségesebbek, mert szinte biztosan nem ultrafeldolgozott termékek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

Lassan tovább csökken a felhőzet, így az ország nyugati, délnyugati harmada kivételével már döntően napos, gyengén felhős idő várható. Csapadék nem valószínű. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, északkeleten néhol erős lökések is.A csúcshőmérséklet 8 és 13 fok között alakul.Késő estére 1 és 8 fok közé hűl le a levegő. A hét közepén sem érvényesül fronthatás, továbbra is frontmentes időben lehet részünk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!