Így hatnak ránk a vízben lévő mikroműanyagok

Úgy tűnik, csak minimális egészségi kockázatot jelentenek az ivóvízben lévő műanyag mikroszemcsék - áll az Egészségügyi Világszervezet(WHO) jelentésében.

Ahogy a HáziPatika.com is megírta , egy közelmúltban megjelent tanulmány szerint az emberek fejenként átlagosan 50 ezer műanyagrészecskét juttatnak a szervezetükbe a szennyezett ételekkel és italokkal. A mikroműanyag megemésztésének egészségre gyakorolt hatását akkor még nem tudták megbecsülni a kutatók, de azt mondták, vélhetően mérgező anyagok oldódhatnak ki a műanyagdarabkákból.

mikroműanyag, műanyagrészecskék, szennyezett víz, ivóvíz, vízszűrő
A műanyagrészecskék az ivóvízhálózatban is megtalálhatók. Fotó: 123rf

Nem szívódik fel

Azóta azonban elkészült a témával kapcsolatban az első vizsgálat. A WHO arra a következtetésre jutott, hogy a nagyobb szemcsék, valamint a kisebbek többsége is felszívódás nélkül halad át az emberi szervezeten. Hozzátették azonban, hogy az eredmények kevés információn alapulnak, ezért szükség van átfogóbb kutatásra. A kicsi kategóriába sorolt, 5 milliméteresnél kisebb műanyag mikroszemcsék megtalálhatók a folyókban , tavakban, az ivóvízhálózatban és a palackozott vizekben.

Nemcsak a vizeket lepte el a műanyag - részletek itt!

"Lehet, hogy egyszerűen a szűrő méretén múlik, hogy egy vízminta literenként ezer, egy másik viszont csupán egy műanyag mikroszemcsét tartalmaz" - magyarázta Bruce Gordon, a WHO kutatója. Ennek ellenére kijelentette, hogy az eddigi kutatások az emberi egészség szempontjából igen megnyugtatóak. A megfelelő szennyvíztisztítás - amely eltávolítja az ürüléket és a vegyi anyagokat - vélhetően a mikroműanyagok 90 százalékát is kiszűri.

A szervezet ajánlása ezért nem is tartalmazza, hogy az ivóvízben rendszeresen ellenőrizni kell a mikroműanyagok mennyiségét. Ehelyett a szolgáltatók és a szabályhozók vizsgálják az ismert kockázatokat. "Kétmilliárdan isznak fekáliával szennyezett vizet, ami évente egymillió ember halálát okozza. Erre kell figyelni" - hangsúlyozta Gordon. A WHO mindazonáltal súlyos gondnak tartja a műanyagszennyezést, ezért ahol csak lehet, a műanyagtermékek használatának csökkentését, valamint az újrahasznosítási programok tökéletesítését ajánlja.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A párásság és a köd megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!