Veszélyes, ha erőltetjük a korai kelést

Vannak emberek, akiknek magától értődő, hogy korán reggel felkelnek, esetleg tornáznak, vagy elmennek futni, úszni. Még akkor is, ha semmi sem kötelezi őket rá.

Ők a pacsirták, akikről annyi, de annyi előnyös cikket lehet olvasni az interneten, hogy tényleg csak irigykedni lehet rájuk. Így például kimutatták, hogy a korán kelők egészségesebbek , mint az éjszakai baglyok. De korán kelni már csak azért is érdemes, mert a munkabeosztást általában a "pacsirtákra" szabják a cégek: sok helyen 7-8 körül kezdődik a munka - a kilenc óra már nagyon előkelő és kényelmes megoldás tud lenni. (Ekkorra már talán néhány bagoly is beér a munkahelyére).

Alvászavar: tünet vagy betegség? Az alvászavar rengeteg embert érint, tízből hat ember nem pihen eleget, vagy alvásminősége nem a megfelelő. Betegségek tünete is lehet, illetve maga az alvászavar is számos egészségi probléma rizikófaktora. A kiváltó okokat mindkét esetben fontos feltérképezni és kezelni. Kattintson a részletekért!

Génjeinkbe van kódolva, hogy mikor kelünk

A baglyok életritmusának azonban valójában nem felel meg a korai kelés , amelyet hétvégén próbálnak kompenzálni, ez pedig felborítja a bioritmusukat. Emiatt szív- és anyagcsere-betegségek alakulhatnak ki náluk. De a korán kelőket is érheti kellemetlenség: nekik az számít megpróbáltatásnak, ha késő estig dolgoztatják őket.

A szakértők szerint genetikailag kódolt, hogy mikor fekszünk és mikor kelünk, de ez csak az egyik része a dolgoknak, mert a szokások és az életkor is befolyásolja ezt. Idősebb korban például korábban ébredünk és kevesebb alvásra van szükségünk.

Ugyanakkor az is biztos - ahogy egy korábbi cikkünkből kiderül -, hogy a túl sok éjszakázás ártalmas, és szívünknek az teszi például a legjobbat, ha korán kelünk és korán fekszünk, és megfelelő időt töltünk alvással. A University of Delaware, a University of Pennsylvania, a Drexel University és a University of Arizona kutatói a szív- és érrendszeri betegségek három legfontosabb rizikófaktorát (a dohányzást, az egészségtelen étrendet és a mozgásszegény életmódot), valamint az alvás időtartamát, illetve azt vizsgálták, hogy valaki mikor fekszik le és kel fel.

Egyeseknek a korai kelés teljesen természetes
Egyeseknek a korai kelés teljesen természetes

A kutatáshoz a brit Biobank Resource Project adatait használták fel: 440 ezer emberről szereztek be információkat. Az érintettek 40 és 69 év közötti felnőttek voltak, és négy éven keresztül követhették nyomon életmódjukat, így alvási szokásiakat is. A pacsirtákra jellemző, hogy korábban bújnak ágyba és viszonylag korán kelnek.

Kiderült, hogy nemcsak az alvás mennyisége, de az időzítése is számít, és ez képes volt csökkenteni az egészségtelen életmód miatt kialakuló fokozott szív- és érrendszeri kockázatokat. Ám ha valaki túl sokat vagy éppen túl keveset aludt, illetve ha túl későn feküdt le, akkor ez fokozta a szívbetegségek kockázatát.

Ne zavarjuk meg a bioritmusunkat

Vagyis visszatértünk oda, hogy a megfelelő életritmus a fontos. Lényeges, hogy bioritmusunkat ne zavarjuk meg, és igyekezzünk kiegyensúlyozott életet élni. A korán kelők valószínűleg azért is egészségesebbek, tehetjük hozzá a sokféle kutatás alapján, mert ők jobban meg tudják szervezni az életüket, és könnyebben "tartják a ritmust". Illetve ahogy már említettük: a társadalom is az ő bioritmusukat tekinti normaadónak.

Mindezek után nem meglepő, ha egy angol lapból, a The Telegraph-ból kiderül: a pacsirták egészségesebbek és boldogabbak az életben, mint a későn fekvő és későn kelő baglyok. Az angol forrás szerint is arról van szó, hogy a korán kelők életritmusa, de mindennapjaik megszervezése is sikeresebb, illetve hatékonyabb. A Torontói Egyetem vizsgálata ugyanis azt mutatta ki, hogy a "baglyok" hajlamosabbak "elcsúszni" a napirendjükkel, és a "szociális jet lag", azaz a társadalmi időeltolódás problémájával küzdenek. A reggel korán kelők viszont motiváltabbak nap közben és az immunrendszerük is erősebb a baglyokénál.

Más kutatások számos más előnyről számolnak be a pacsirták életében: proaktívabbak, kisebb a súlyuk (azaz kevésbé elhízottak), de olyan mindennapi dolgok miatt is nyugodtabb az életük, hogy egyszerűen olyankor vannak fenn, amikor mások még nem. Este pedig nem zavarják őket az emailek, sms-ek, messenger-üzenetek és telefonok, mert egyszerűen kikapcsolják a kütyüiket, és alszanak.

Forrás: The Telegraph

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +3 °C
Minimum: -3 °C

Az ország délnyugati felén erősen felhős vagy borult marad az ég, és ott helyenként előfordulhat még gyenge csapadék - nyugat felé haladva nagyobb eséllyel havas eső, gyenge havazás formájában. Másutt északkelet felől szakadozhat, főként délutántól csökkenhet a felhőzet, egyre több helyen a nap is kisüthet. Az északkeleti, északi szél fokozatosan mérséklődik, de helyenként még élénk marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +7 fok között várható, nyugaton lesz a hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!