Ön is fél a fogorvostól? Itt a megoldás!

A felnőtt lakosság fele érez valamilyen fokú szorongást, amikor fogorvoshoz kell mennie, öt százalékuk pedig kifejezetten retteg az ilyen helyzetben, ám ennek ellenére legtöbben legyőzik félelmüket, és rendszeresen megjelennek fogorvosi vizsgálaton.

Svéd kutatók kiderítették, hogy a stressz megfelelő kezelése, valamint a fogorvos által létrehozott kellemes hangulat pozitívan befolyásolhatja a kellemetlen helyzeteket. A Göteborgi Egyetemen készült tanulmányban a szakemberek egy kérdőív segítségével öt alapvető módszert jegyeztek fel, melyeket a betegek félelmeik legyőzésére vetettek be.

Az egyik ilyen, sokak által alkalmazott módszer az önszuggesztió, mely során a beteg meggyőzi saját magát arról, hogy elég bátor elviselni a rá váró fájdalmat. Egy másik bevált mód önmagunk lenyugtatása akár énekléssel, akár fejben számolással. Sokan folyamodnak az elterelés módszeréhez is, amikor arról próbálják meggyőzni magukat, hogy a fájdalom valójában csak zsibbadás. Akadnak, akik imádkoznak vagy a pozitív hozzáállást alkalmazva arra koncentrálnak, hogy hamarosan túl lesznek az egészen.

Jenny Bernson kutató arról számolt be, hogy azok képesek legjobban együttműködni a fogorvossal, akik optimistán állnak hozzá a kezeléshez. Egy másik vizsgálatból pedig az is kiderült, hogy a humornak is nagy szerepe lehet a stressz csökkentésében. Akik pozitívan viszonyulnak a kezeléshez, rendszeresebben jelennek meg vizsgálatokon, ami kedvező hatással van egészségi állapotukra is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
kávé
Módosíthatja a gyógyszerek hatását a kávé – Mutatjuk, mely esetekben nem árt az óvatosság
széklet szaga
Amikor záptojás-szag terjeng a vécében – 9 dolog, amely kénes szagú székletet eredményezhet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: +3 °C

Nagyrészt borult, párás, helyenként tartósan ködös idő valószínű, legfeljebb keleten szakadozhat fel a felhőzet, de csak kevés helyen és csupán átmeneti időszakra. Szitálás gyakorlatilag bárhol előfordulhat. Legfeljebb északnyugaton élénkülhet meg időnként a délkeleti szél, másutt általában mérsékelt marad a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 8 fok között alakul. Fronthatás egyelőre nem érvényesül, a hétfői időjárást továbbra is a térséget borító hidegpárna határozza meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!