Így lehetünk elégedettebbek a munkahelyünkön

A szakember szerint mi is sokat tehetünk azért, hogy boldogabb munkaerők legyünk.

A pandémia következtében sokan vesztették el a munkájukat , de azok közül is sokan boldogtalanok, akiknek megmaradt az állásuk. Egyesekre több tennivaló, másokra több felelősség hárul, megint mások kevesebb bérért dolgoznak még többet, vagy nehezen egyeztetik össze a hivatásukat a home office kihívásaival. A végeredmény pedig nem más, mint hogy még azok közül is sokakat hallunk panaszkodni, akik eddig szerették a munkájukat.

A home office-ban is fenyeget a kiégés A kiégés nemcsak azokat érinti, akik hosszú órákat töltenek a munkahelyükön, valós veszély azok számára is, akik jelenleg a koronavírus-járvány miatt otthonról dolgoznak. Mit tehetünk, hogy elkerüljük? Mutatjuk .

Ennek viszont nem kell így lennie, Laurie Ruettimann egykori HR-szakember szerint legalábbis, akinek a napokban jelent meg a könyve. A mű a nehezen megjegyezhető cím (Betting on You: How to Put Yourself First and (Finally) Take Control of Your Career) ellenére ígéretes olvasmánynak tűnik, ugyanis a New York Post szerint segítségünkre lehet, ha saját boldogságunkat és egészségünket szeretnénk előtérbe helyezni, nem pedig a szörnyű állásukat.

"Semmi sem változik, ha nem vállaljuk a rizikót, hogy mi magunk legyünk a legfontosabbak. Többé ne másokat hibáztassunk azért, mert a munkahelyünkön vagy az állásunkkal valami nincs rendben. Javítsuk ki a hibákat mi magunk" - írja a HR-szakemberből lett írónő.

Azok közül is sokan boldogtalanok, akiknek megmaradt az állásuk. Fotó: Getty Images
Azok közül is sokan boldogtalanok, akiknek megmaradt az állásuk. Fotó: Getty Images

Felejtsük el az alaptalan félelmeket

Hogy mégis hogyan? Ruettimann ad néhány konkrét tanácsot is, melyek segíthetnek, hogy ismét jobban élvezzük a munkánkat. Úgy véli, sokan éjjel-nappal elérhetők telefonon és online, és a munkaidejük leteltével is dolgoznak, mert attól félnek, hogy ha nem így tesznek, kirúgják őket. Ez a szakember szerint alaptalan félelem. Azt javasolja, próbáljuk ki a következőt: egy hónapon át szigorúan tartsuk magunkat ahhoz, hogy csak a munkaidőnkben dolgozunk, a szabadidőnkben pedig kapcsolódjunk ki. Egy hónap elteltével kérdezzük meg magunktól, hogy érezzük magunkat. A változás szinte biztosan érezhető lesz.

Ezek is segíthetnek

Egy másik gyakori probléma, hogy a munkánk nem túl izgalmas. Márpedig, ha hónapok vagy évek óta ugyanazt csináljuk, abba könnyű beleunni, aminek szintén boldogtalanság lehet a vége. A megoldás egyszerűbb lehet, mint gondolnánk: tanuljunk valami újat! Már napi 15 perc is lendületet adhat a hétköznapoknak.

A "beszürkülés" nemcsak egy unalmas állás következménye lehet, hanem akkor is boldogtalannak érezhetjük magunkat, ha már magunk sem tudjuk, miért is ragaszkodunk az adott pozícióhoz. Szeretnénk mielőbb visszafizetni a diákhitelt, vagy már csupán néhány hónapot kell itt kihúznunk egy másik pozícióba való továbblépésig, saját vállalkozásunk beindításáig, esetleg a nyugdíjig? Írjunk magunknak egy kis emlékeztetőt erről, és tegyük ki az íróasztalunkra. Az is segíthet, ha a fizetésünkből elkezdünk valami olyasmire gyűjteni, amire régóta vágyunk, legyen ez utazás, lakásfelújítás vagy egy új kocsi.

Tegyük meg gondolatban

Persze, vannak napok, amikor már nem bírjuk tovább, és legszívesebben felmondanánk. Gondolatban tegyük is meg! Vetítsük le magunkban, mintha csak egy filmet néznénk. Mit teszünk? Bemegyünk a főnökhöz, és őszintén elmondjuk neki a véleményünket? Hosszú felmondólevelet írunk, vagy épp röviden, tömören fogalmazunk? Mit mondunk, mit írunk? Érdemes ezeket a gondolatokat elraktározni, és később meglépni így a felmondást - a pandémia következtében kialakult gazdasági bizonytalanság után, ha még mindig el akarunk menni, és esetleg már van is más pozíció, ahová továbbléphetünk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
kávé
Módosíthatja a gyógyszerek hatását a kávé – Mutatjuk, mely esetekben nem árt az óvatosság
széklet szaga
Amikor záptojás-szag terjeng a vécében – 9 dolog, amely kénes szagú székletet eredményezhet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: +3 °C

Nagyrészt borult, párás, helyenként tartósan ködös idő valószínű, legfeljebb keleten szakadozhat fel a felhőzet, de csak kevés helyen és csupán átmeneti időszakra. Szitálás gyakorlatilag bárhol előfordulhat. Jobbára gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás, legfeljebb északnyugaton lehetnek olykor élénk széllökések délkeleti irányból.A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 8 fok között alakul. Késő este többnyire 0, +6 fok közötti értékekre számíthatunk. Fronthatás egyelőre nem érvényesül, a hétfői időjárást továbbra is a térséget borító hidegpárna határozza meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!