Egyre több kutatás mutat rá arra: a munkahelyi kiégés a nők körében jóval gyakoribb, mint a férfiak esetében. A BBC korábbi cikke szerint ennek hátterében nem csupán munkahelyi nyomás, hanem a magánélet és a munka kettős terhének rendszerszintű egyenlőtlensége áll. Cikkünkben összefoglaljuk, miért érinti aránytalanul a nőket a kimerültség, és milyen következményekkel jár mindez.
Miért égnek ki gyakrabban a nők?
A nőket érintő kiégés hátterében több, egymással összefonódó tényező áll. Az elmúlt évek – különösen a pandémia időszaka – felerősítették azokat a már korábban is jelen lévő különbségeket, amelyek miatt nagyobb arányban érzik túlterheltnek magukat. Kutatások szerint a nők számára a munka és a magánélet határai sokkal könnyebben összemosódnak: míg a munkahelyen ugyanazokat a feladatokat látják el, mint férfi kollégáik, a hazaérkezés után gyakran egy második műszak vár rájuk. A házimunka, a gyereknevelés, a családi logisztika megszervezése és a gondoskodással kapcsolatos feladatok túlnyomó része sok családban még mindig a nőkre hárul. Ez a kettős teher nemcsak jelentős időt és energiát emészt fel, hanem mentálisan is kimerítő, hiszen folyamatos készenlétet követel.
A nők ezen felül egy sokszor láthatatlan, ám annál megterhelőbb „emocionális munkát” is végeznek. Ők azok, akik figyelnek a családi kapcsolatok fenntartására, számon tartják a határidőket, szervezik az élet mindennapi működését, vagyis a háttérben tartják össze a rendszert. Ez a fajta mentális tervezettség és felelősségérzet hosszú távon felőrölheti az energiatartalékokat. A munkahelyen pedig hasonló jelenségek figyelhetők meg: a nők gyakran kapnak olyan „láthatatlan” pluszfeladatokat – a csapatdinamika javítását, a konfliktusok elsimítását, a támogató légkör fenntartását –, amelyekért ritkán jár hivatalos elismerés vagy előmenetel.
Mindezek a tényezők együtt egy olyan rendszerszintű terhelést eredményeznek, amelyből a nők sokszor kevés lehetőséggel rendelkeznek kiszállni. A felelősségek halmozódása, a teljesítménykényszer és a társadalmi elvárásoknak való megfelelés nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is kimerítő. Nem véletlen tehát, hogy a nők nagyobb arányban számolnak be krónikus fáradtságról, stresszről és motivációvesztésről – vagyis mindarról, ami a kiégés klasszikus előszobája.
Hogyan lehet – és miért fontos – változtatni?
A nőket érintő kiégés csökkentése nem pusztán egyéni felelősség, hanem társadalmi és munkahelyi szintű feladat is. A probléma gyökereinek egy része a hagyományos nemi szerepekben keresendő, amelyek még ma is meghatározzák, hogyan oszlanak meg a terhek otthon és a munkahelyen. Éppen ezért az első fontos lépés az, hogy ezeket a berögzült mintákat tudatosan újragondoljuk. Ha a gondoskodás és a háztartási feladatok vizsgálatakor nem természetes kiindulópontként tekintünk a nőkre, sokkal igazságosabban lehet elosztani az otthoni munkát, ami már önmagában jelentősen könnyítheti a terheiket.
A helyzet rendezésében a munkáltatóknak is kiemelt szerepe van. A rugalmas munkaidő, a hibrid vagy otthoni munkavégzés lehetősége, a reális teljesítményelvárások és a támogató szervezeti kultúra mind hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a dolgozók – különösen a nők – ne őrlődjenek fel a folyamatos megfelelési kényszerben. Ugyanilyen fontos lenne, hogy a vállalatok felismerjék és el is ismerjék az úgynevezett „láthatatlan munkát”, vagyis azokat a kapcsolati és szervezési feladatokat, amelyeket sok nő természetes módon vállal magára, miközben ezek valódi értéket teremtenek a munkahelyi közösségben.
A mentális egészség támogatása szintén kulcskérdés. Az olyan programok, amelyek a stressz kezelésére, a kiégés megelőzésére, a munka–magánélet egyensúlyának megtartására fókuszálnak, nem csupán „kedves gesztusok”, hanem hosszú távon megtérülő befektetések. A munkavállalók elégedettsége, teljesítménye és elkötelezettsége ugyanis közvetlenül függ attól, mennyire érzik magukat megbecsülve és támogatva.
Mennyi a normál nyugalmi pulzus, és mikor a legjobb megmérni?
Nyereményjáték szabályzat 2025.11.
Nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy társadalmi szinten is szükség van szemléletváltásra. A gondoskodás, a háztartási munka és a családszervezés évtizedek óta láthatatlan, alulértékelt teherként nehezedik főként a nőkre, holott ezek a feladatok a közösségek működésének alapjai. Ha a társadalom nagyobb megbecsülést tanúsítana ezek iránt a tevékenységek iránt, az jelentős lépés lenne a kiegyensúlyozottabb, fenntarthatóbb élet felé.
Legjobban: