Folyton fáradt vagy? Ez lehet az oka

Érdemes egy alapos orvosi kivizsgálásnak alávetnünk magunkat, ha heteken át kimerültnek vagy álmosnak érezzük magunkat.

Rengeteg oka lehet annak, ha valaki a szokásosnál is kimerültebbnek érzi magát. Dr. Jennifer Mundt klinikai alvási szakpszichológus szerint az álmosság folyamatos érzése az éberség hiányára utal, ami azt jelenti, hogy gyorsan elalszunk, ha napközben lehetősége van szundikálni. Ezzel szemben a fáradtság azt jelenti, hogy jóval kevesebb energiánk van az elégtelen alvásunk vagy más egészségügyi problémánk miatt. Ezért nehezen teljesítjük a napi feladatainkat anélkül, hogy gyorsan kimerültnek éreznénk magunkat. Az álmosság mögött alvászavar, a fáradtság mögött pedig az alvászavarok mellett más egészségügyi gond is állhat.

De mikor kell ezekkel a problémákkal orvoshoz fordulni? Ha észrevesszük, hogy az energiaszintünk megváltozott. Ez különösen akkor igaz, ha a fáradtság több mint két héten keresztül befolyásolja a mindennapi tevékenységek elvégzését, a saját vagy családunk ellátását, a munkába járást vagy a testmozgást, nyilatkozta Dr. Tina-Ann Thompson a CNN-nek.

fáradtság álmosság
Fotó: Getty Images

Akárhogy is, ha felmerül a krónikus fáradtság gyanúja, az orvosok általában alaposan kikérdezik a beteget, hogy történt-e valamilyen nagyobb horderejű esemény a közelmúltban (például munkahelyváltás, egy szeretett személy elvesztése). Fontosak még az étkezési szokások (fogyaszt-e az érintett elegendő fehérjét, vasat és más alapvető tápanyagot), illetve hogy mennyire rendszeres a testmozgás. Thompson szerint utóbbira jobb minden nap érdemes időt szánni, hogy elkerüljük a fáradtságot. Hangulatváltozásról, alvási szokásokról, esetleges mentális problémákról, szedett gyógyszerekről is be kell számolniuk a betegeknek.

Milyen egészségi állapotok állhatnak a háttérben?

Ha a fentieket kizárták, általában alvásszakértőhöz irányítják a beteget. Az álmosság vagy fáradtság három leggyakoribb oka az elégtelen alvás, az álmatlanság és az alvási apnoé. Ritkább esetben narkolepszia vagy alvajárás is állhat a problémák mögött.

Több új szokás is segíthet

Ha a fentiek egyike sem áll fenn, érdemes pár életmódbeli változtatást bevezetnünk. Egy felnőttnek általában 7-9 óra alvásra van szüksége. Ugyanakkor mindenkinél egyedi, hogy mikor érzi magát kipihentnek, ezért ki kell tapasztalnunk, mennyi időt kell ágyban töltenünk ahhoz, hogy másnap kipihentnek érezzük magunknak, és ennek megfelelően megtervezni a napjainkat.

Fontos a következetesség is, tehát lehetőleg minden nap ugyanabban az időben keljünk és feküdjünk le. Mundt szerint az nem segít, ha hétköznap csak hat órát alszunk, de hétvégén megpróbáljuk ezt "bepótolni" azzal, hogy 10 órán át is ágyban maradunk. Ezzel ugyanis felborítjuk a testünk természetes ritmusát, és a hétvége után az elalvás is nehezebbé válik. Ezen kívül nem érdemes tévé mellett vagy kisállattal aludni, mert ezek is zavaró tényezők lehetnek az éjszaka. Az is fontos, hogy természetes napfény is érjen minket, lehetőleg nappal. Lefekvés előtt pedig kerüljük az erős fényű lámpákat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +3 °C
Minimum: -3 °C

Az ország délnyugati felén erősen felhős vagy borult marad az ég, és ott helyenként előfordulhat még gyenge csapadék - nyugat felé haladva nagyobb eséllyel havas eső, gyenge havazás formájában. Másutt északkelet felől szakadozhat, főként délutántól csökkenhet a felhőzet, egyre több helyen a nap is kisüthet. Az északkeleti, északi szél fokozatosan mérséklődik, de helyenként még élénk marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +7 fok között várható, nyugaton lesz a hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!