Ezért kell aludni egyet a döntéseinkre!

Francia kutatók vizsgálatai rávilágítottak, hogy agyunk sokkal aktívabb olyan pillanatokban, amikor nem számítanánk rá.

Az agy mégsem kapcsol ki, ha alszunk?

Tudományos tévhit, hogy agyunk "kikapcsol" alvás közben . Korábbi vizsgálati eredmények arra mutattak rá, hogy agyunk alvás közben is képes bonyolult külső ingereket feldolgozni és még döntések meghozására is képes. Az erről készült tanulmány a Current Biology szaklapban jelent meg korábban.

Agyunk alvás közben is képes döntések meghozására, alvás döntéshozatal agyműködés agy álom
Agyunk alvás közben is képes döntések meghozására

A párizsi École Normale Supérieure tudósai egy olyan vizsgálatot dolgoztak ki ennek bizonyítására, amely során a résztvevőket arra kérték, kategorizáljanak hangosan kimondott szavakat csoportokba és nyomják meg az egyes csoportokhoz tartozó gombokat egy készüléken. Mindezt a vizsgálatot akkor is megismételték velük - amikor már a résztvevők elaludtak.

"Természetesen alvás közben a résztvevők már képtelenek voltak a gombok megnyomására" - magyarázta a The Washington Postnak összeállított anyagban a projekt két kutatója, Thomas Andrillon és Sid Kouider. "Úgyhogy máshogyan kellett megvizsgálnunk, hogy az agyuk reagál-e a szavakra: a mozgásszervrendszeri területek aktivitására fókuszáltunk inkább. Ha a hozzájuk képest balra eső gombot kellett megnyomniuk, akkor a jobb agyféltekéjük volt aktívabb, és ez fordítva is így igaz.

"Azzal, hogy a mozgással kapcsolatos területeket megfigyeltük, meg tudtuk állapítani, hogy az adott résztvevő agyában kialakult-e válasz a kérdéseinkre és ha igen, akkor mit válaszolt volna rá."

A kutatók most azt vizsgálják: alvás közben mennyire képes az agy mondatok vagy akár bekezdésnyi szövegeket feldolgozni és milyen fajta tanulás történhet alvás közben: még akkor is, ha életünk komplex problémáinak alvás közbeni megoldása sokszor tűnik megoldhatatlannak.

Az agy alvás közben is válaszol

Ezen módszer használatával kiderült, hogy a vizsgálati alanyok agya még alvás közben is rutinszerűen válaszolt a feltett szavakra azok jelentésétől függően. Nem csak döntéseket hozott ezenkívül az agy alvás közben, hanem a résztvevők felébredés után azokra a szavakra nem emlékeztek, amelyeket elalvás után hallottak (és amelyekre válaszoltak is), ami azt jelenti, hogy az alvás közbeni döntéshozatal öntudatlan folyamat.

A kutatók azt vizsgálják: alvás közben mennyire képes az agy mondatok vagy akár bekezdésnyi szövegeket feldolgozni és milyen fajta tanulás történhet alvás közben: még akkor is, ha életünk komplex problémáinak alvás közbeni megoldása sokszor tűnik megoldhatatlannak.

Alvás közben ez történik a testünkkel Az alvást alapvetően pihenésnek fogjuk fel, pedig testünk és agyunk nagyon is komoly munkát végez ilyenkor. Az agy különösen a REM fázisban aktív - ekkor álmodunk. Egy 2013-as kutatás szerint ilyenkor távolítja el a felesleges anyagokat, toxikus lerakódásokat is - többek között azokat, amelyek felhalmozódása az Alzheimer-kór kialakulásához vezet. Az agy emellett új emlékeket is kreál, amíg alszunk - feldolgozza a napközben szerzett információkat, és szelektálja, hogy mi az, ami fontos, és mi az, ami nem.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Nagyrészt derült idő lesz, de nyugaton, délnyugaton néhol (zúzmarás) köd képződhet, illetve az északkeleti harmadban csak az éjszaka második felében csökken a felhőzet. Csapadék nem várható. Az északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből, majd nyugatira, délnyugatira fordul.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -7 és -1 fok között alakul, de a derült, szélvédett helyeken ennél több fokkal hidegebb is lehet. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!