Ezért kellene naponta fél liter tejet meginni

Az egészséges és változatos étrendben a tejtermékek is kiemelt helyet foglalnak el. Mutatjuk, miért fontos, hogy az iskoláskorú gyerekek is rendszeresen fogyasszanak ezekből az élelmiszerekből.

A tej és az abból készül tejtermék tele van egyebek mellett fehérjével, kalciummal, D-vitaminnal és foszforral. Rendszeres fogyasztása tehát hozzájárul az egészséges csontozat és fogazat kialakulásához és fenntartásához, valamint az izmok növekedéséhez és megfelelő működéséhez is – hívták fel a figyelmet a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) egészséges táplálkozásra fókuszáló, Merőkanál elnevezésű projektjének egyik Facebook-posztjában.

kisfiú tejet iszik
Fontos, hogy a gyerekek is rendszeresen fogyasszanak tejet és tejterméket. Fotó: Getty Images

Napi fél liter, 3 adagban

A tájékoztató szerint egy iskoláskorú gyereknek fél liter tejet vagy ennek megfelelő kalciumtartalmú tejterméket kellene elfogyasztania mindennap. Ezt azonban nem egyszerre, hanem 3 adagra osztva javasolt bevinni. 1 adagnak számít például 2 deciliter tej, natúr joghurt vagy kefir, 5 dekagramm túró vagy 3 dekagramm sajt.

Tehéntej, vagy növényi tej? Ezeket gondold át
A növényi alapú tejekből sok olyan tápanyag hiányzik, amelyek a tehéntejben megvannak, ugyanakkor ezeknek az alternatíváknak is számos előnye lehet.

Tippek, hogy több tejet fogyasszon gyermeked

A szakértők szerint néhány egyszerű tipp segítségével könnyebben beépíthetsz az eddiginél nagyobb mennyiségű tejet és tejterméket a gyermeked étrendjébe. Ösztönözd arra, hogy fogyassza el az iskolában kapott tejet, kakaót, joghurtot, kefirt, sajtot vagy túrókrémet. Amikor pedig két étkezés között megéhezik, kínálj neki tejterméket nassolnivalóként.

A legegészségesebb sajtokról korábbi cikkünkben részletesen olvashatsz. Ha pedig szeretnéd, hogy gyermeked is elinduljon az egészségesebb és tudatosabb táplálkozás útján, érdemes lehet megmutatni neki az alábbi plakátot, amely – hasonló hasznos tájékoztatók mellett – letölthető az OGYÉI oldaláról.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Nagyrészt derült idő lesz, de nyugaton, délnyugaton néhol (zúzmarás) köd képződhet, illetve az északkeleti harmadban csak az éjszaka második felében csökken a felhőzet. Csapadék nem várható. Az északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből, majd nyugatira, délnyugatira fordul.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -7 és -1 fok között alakul, de a derült, szélvédett helyeken ennél több fokkal hidegebb is lehet. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!