Ezekre figyeljünk oda a lakásunkban

A színek és a bútorok megfelelő kiválasztásával sokat tehetünk azért, hogy jól érezzük magunkat a lakásunkban. Ezeken kívül azonban még számos tényezőre oda kell figyelnünk.

Az alábbiakra mindenképpen érdemes odafigyelnünk, ugyanis jelentősen kihathatnak az egészségünkre.

Tányérok mérete

Halálos veszélyt rejthet a mosogatógép .

Nem mindegy például, hogy mekkorák a tányérok, amelyekből eszünk. Több kutatás is igazolta, hogy általában a kelleténél több kalóriát fogyasztanak azok, akik nagyobb tányérokból és tálakból esznek. A jó hír, hogy ezt az információt az egészséges táplálkozáshoz is felhasználhatjuk: ezentúl tálaljuk az egészségesebb, kalóriaszegényebb ételeket a nagyobb, a kevésbé egészséges fogásokat pedig a kisebb tányérokon.

Hűtő és konyhaszekrény

A hűtő és a konyhaszekrény tartalmára is érdemes odafigyelni. Részesítsük előnyben az egészséges élelmiszereket, és vásároljunk főként zöldségeket, gyümölcsöket, sovány húsokat, halakat, teljes kiőrlésű gabonaféléket és hüvelyeseket. A hűtőbe nézve pedig rendszeresen ellenőrizzük, hogy az ételmaradékok megfelelően, légmentesen záródó dobozban vannak-e eltárolva.

otthon, lakás, egészség, penész, fürdőszoba,
A penész károsan hat egészségünkre, ezért mielőbb szabaduljunk meg tőle! Fotó: iStock

Hálószoba

Nem mindegy az sem, hogy a hálószobánkban van-e tévé, laptop, tablet vagy mobiltelefon. A képernyőkből áradó fény ugyanis megzavarhatja a cirkadián ritmust, ez pedig hatással van arra, hogy eleget és elég pihentetően tudunk-e aludni. Annak is lehet egészségügyi hátránya, ha velünk alszik házi kedvencünk . Szintén az alvásminőség kárára mehet ugyanis, ha az állat sokat mozgolódik éjszaka, ráadásul éjszakai közelsége fokozhatja egyes, állatról emberre terjedő betegségek kockázatát. Az is számít, hogy milyen matracon alszunk - a legjobb egy viszonylag kemény, egyenletes felületű darab. Szakértők szerint 8 évente érdemes kicserélni matracunkat és párnáinkat egyaránt.

Penész

Ha a fürdőszobában penészt találunk, az nagyon káros lehet az egészségünkre. Ezért érdemes rendszeresen ellenőrizni a vizes helyiségeket, és mihamarabb megszabadulni a fekete foltoktól. A fürdőszoba padlója soha ne legyen padlószőnyeggel borítva, valamint a fürdőszobai textileket, kilépőket is tisztítsuk rendszeresen.

Elsősegélykészlet

Ellenőrizzük, hogy van-e otthon elsősegélykészlet, illetve hiánytalanul megvan-e minden eleme. Ha nincs, akkor pótoljuk minél hamarabb, hiszen sosem lehet tudni, mikor lesz szükség rá. Szerezzünk be egyet a legközelebbi patikában, és tegyük olyan helyre, ahol mi könnyedén elérjük, kicsi gyerekeink viszont nem.

Víz és por

Ellenőrizzük rendszeresen azt is, hogy milyen víz folyik a csapból, a csapvíznek ugyanis tisztának, átlátszónak és íztelennek kell lennie. Ha nem így van, akkor lehetőleg ne igyunk belőle. Ha szükséges, használjunk vízszűrőt - de figyeljünk oda, hogy rendszeresen cseréljük. Ügyeljünk arra is, hogy a bútorokon, felületeken sose álljon olyan vastag rétegben a por, hogy az ujjunkkal rajzolni tudjunk bele, mert ez szintén károsíthatja egészségünket, mivel allergiás reakciókat válthat ki.

Forrás: webmd.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!