Életmód
Alrovatok
20 évig volt bulimiás, így hatott rá a karantén
A Health.com-nak névtelenül nyilatkozó nő 15 éves volt, amikor bulimia nervosával diagnosztizálták, de valójában már 13 évesen produkálta a betegség néhány jellegzetes tünetét. Két évtizedébe került, mire 2019 októberében maga mögött hagyta a nehézségeket. Akkor úgy érezte, remekül haladnak a dolgok. Aztán jött a karantén.
Heteken belül indulhat az óvatos nyitás Budapesten
Elfogadták a fővárosi közlekedésbiztonságra és forgalomcsillapításra tett javaslatot, ezután kerületenként kezdenek egyeztetni majd arról, hol indokolt új szabályozások bevezetése - mondta el Karácsony Gergely főpolgármester. Budapesten még zárva maradnak a közterek, de heteken belül kezdődhet egy óvatos nyitás.
A halál tabu volt, most közel jött hozzánk
A szerettünk elvesztésének feldolgozása életünk egyik legnehezebb feladata, a koronavírus-járvány idején pedig, ha lehet, még embert próbálóbb. Új ajánlások vonatkoznak a temetések lebonyolítására, jobban kell figyelni a sírok látogatásánál, és ott van a gyász, amely a karantén miatt fájóan magányossá vált. A halál sajnos még mindig tabutémának számít, ám a jelenlegi helyzetben fontos beszélni egyes vonatkozásairól, hiszen a pandémia ezeket is alapjaiban változtatta meg. Szakértőket kérdeztünk.
A szemüveg így nem párásodik be, ha maszkot visel
A maszkviselés már önmagában is sok problémát okozhat, a szemüvegesek azonban még jobban megszenvedhetik az ezzel járó procedúrát. Sokan számolnak be ugyanis arról, hogy ha felteszik a maszkot, rögtön az első levegővételnél bepárásodik a szemüvegük. Szerencsére van egy trükk, ami segíthet, hatékonysága ráadásul tudományosan bizonyított.
Koronavírus: érdekes megoldást választottak a litvánok
Hatalmas szabadtéri kávézóvá alakítják a litván fővárost. A vilniusi önkormányzat engedélyezte, hogy a vendéglátóhelyek, kávézók, bárok ingyen kihelyezhessék asztalaikat közterületekre, lehetővé téve a fizikai távolságtartást a koronavírus-járvány feltartóztatását célzó korlátozó intézkedések közepette.
Házikarantén: így éljük túl mi
Ahányan vagyunk, annyiféleképpen éljük meg a koronavírus-járvány miatt bevezetett, immár másfél hónapja tartó otthoni munkavégzéssel járó helyzetet. Mi, a HáziPatika.com munkatársai most arról mesélünk, hogyan menedzseljük az életünket, családunkat, munkánkat és szabadidőnket a megváltozott körülmények között.
Van, ahol lelövik a kijárási tilalom megszegőit
A koronavírus-járvány kapcsán az emberi jogok tiszteletben tartására szólított fel hétfőn Michelle Bachelet, az ENSZ emberi jogi főbiztosa, hogy "elkerülhető legyen egy emberi jogi katasztrófa". A helyzetet a többi között azért is látja ilyen súlyosnak, mert Nigériában és Kenyában embereket lőttek le a kijárási tilalom be nem tartásáért.
Váratlan veszély fenyegeti a túrázókat
A koronavírus okozta járványhelyzetben sok természetjáró igyekszik a népszerű turistaútvonalak helyett kevésbé népes útvonalakat keresni. Így azonban nagyobb valószínűséggel találkoznak vaddisznókkal a szabadban, ami most különösen veszélyes.
Napos, száraz idő várható az általában kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett. Estére a legtöbb helyen kiderül az ég. Az északkeleti, északi szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik.A hőmérséklet délután 23 és 29, késő este 15 és 21 fok között alakul. Fronthatás ezekben a napokban nem érvényesül, időjárásunkat anticiklon alakítja.