Életmód
Veszélyben
Balesetek, időjárási frontok, extrém időjárási helyzetek, rovarcsípések, elsősegély
Mentőautóval karambolozott, majd szó nélkül elhajtott
Vádat emeltek egy autóbuszvezető ellen, aki járművének oldalrácsával egy megkülönböztető jelzést használó mentőautónak ütközött, majd segítségnyújtás nélkül magára hagyta a mentő súlyosan megsérült vezetőjét. A vétkes sofőr a segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt várhatóan pénzbüntetést kap majd.
Boldogkői Zsolt: itthon is terjedhet az új koronavírus-variáns
Egyre többen kerülnek kórházba az Egyesült Királyságban a koronavírus egy újabb variánsa, az úgynevezett Eris miatt. Boldogkői Zsolt, a Szegedi Tudományegyetem Orvosi Biológiai Intézetének igazgatója szerint Magyarországon is elterjedhet az új vírusvariáns.
Tűzoltók: erről ne posztolj a Facebookra
A mobiltelefonokat a többi között segítséghívásra is használhatjuk baj esetén, arra viszont semmiképpen se, hogy mások tragédiájáról tegyünk közzé felvételeket a közösségi médiában – hívja fel a figyelmet a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
Életveszélyes tévhitre figyelmeztetnek a vízimentők
A legtöbb vízi sporteszköz, strandeszköz használata közben elengedhetetlen a mentőmellény használata. Ennek ellenére sokan továbbra is mellény nélkül merészkednek a természetes vizekbe, saját biztonságukat kockáztatva ezáltal – figyelmeztetnek a vízimentők.
A ködfoltok, valamint a délnyugati és délkeleti rétegfelhőzet feloszlását, megszűnését követően nagyrészt gyengén vagy közepesen felhős idő valószínű. Csapadéknak kicsi az esélye. Estig inkább csak északnyugaton és északkeleten élénkülhet meg kevés helyen a nyugati, északnyugati szél, azonban az érkező hidegfront mentén estétől, késő estétől már erős lökések is előfordulhatnak északnyugati, északi irányból.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 3 és 6 fok között alakul. Késő estére -4 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.