Gigabírság várhat a gyorshajtókra szeptembertől

Szeptember elsejétől drágul a gyorshajtókra kiszabható büntetés – számolt be a rendelettervezetről az Index.

A gyorshajtók szeptembertől nagyobb büntetésre számíthatnak: a sebességátlépés mértéke alapján akár 390 ezer forintot is fizetniük kellhívja fel a figyelmet az Index. Erre azért volt szükség, mert az utóbbi időben megszaporodtak a gyorshajtások Magyarországon.

Mint ismert,  július 1-jén a hajnali órákban egy Mercedes az Árpád hídon haladt a budai irányba, amikor a sofőr elvesztette az uralmát az autó felett, majd többször megpördült, és átszakítva a szalagkorlátot, elgázolt egy biciklist. Karácsony Gergely főpolgármester az eset után rendszerszintű problémáról beszélt, Lázár János építési és közlekedési miniszter pedig bejelentette: megkezdték a KRESZ felülvizsgálatának előkészületét, mert az jelenleg nem ad megfelelő választ a megváltozott közlekedési viszonyokra. A miniszter szerint a KRESZ módosítására ősszel kerülhet sor.

Korábban beszámoltunk arról, hogy május 1-től egyszer már emelték a gyorshajtókra kiszabható bírságokat, a döntés azonban nem volt kellőképp visszatartó erejű.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.