Tűzoltók: erről ne posztolj a Facebookra

A mobiltelefonokat a többi között segítséghívásra is használhatjuk baj esetén, arra viszont semmiképpen se, hogy mások tragédiájáról tegyünk közzé felvételeket a közösségi médiában – hívja fel a figyelmet a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

Az okostelefonok korában számos hasznos és izgalmas funkcióval bírnak a mobiltelefonok, mind közül a legalapvetőbb azonban továbbra is az, hogy hívhatunk rajtuk segítséget, amikor váratlan vészhelyzet áll elő. A tűzoltók ugyanakkor ezúttal arra is felhívják a figyelmet a Facebookon, hogy mire ne használjuk ezeket az eszközöket.

„Mi azt kérjük, hogy ne használd arra, hogy...

  • beavatkozások helyszínéről posztolj,
  • valakinek a tragédiáját megoszd olyanokkal, akiknek ehhez semmi közük,
  • kiszolgáltass embereket mások vélt vagy valós dühének,
  • szelfit készíts veszélyes helyeken.”

Akad továbbá néhány olyan feladat, amelyet mindannyiunk kötelessége megtenni baj esetén. A poszt az alábbi lépésekben foglalja össze ezeket.

  1. Ne pánikolj, a lélekjelenlét mindennél fontosabb. Ha lefagytál, akkor inkább bízd másokra a segítségnyújtást.
  2. A segítségnyújtás elmulasztása bűncselekmény, azonban nem vagyunk egyformák, mindenkinek csak a tőle elvárható mértékben kell segítenie.
  3. Ha csak annyit tudsz tenni, hogy felhívod a 112-es segélyhívót és segítséget kérsz, mi hálásak leszünk érte.
  4. Azért is, ha igyekszel megnyugtatni a sérültet.
  5. Ha szükséges, tartsd a fejét úgy, hogy levegőt kapjon. De ne mozdítsd el, ha nem vagy biztos abban, hogy ezzel nem okozol nagyobb kárt.
  6. Ha telefonálsz, akkor mindenképp hallgass a mentőszolgálat operátorára! Ő okos, felkészült és hatékony.
  7. A kiérkező egyenruhásokkal is ossz meg minden információt, amit a káresetről tudsz.
  8. A tűzoltás vagy műszaki mentés vezetője ilyenkor bárkinek, még egy járókelőnek is utasítást adhat, akár magánjárműveket, felszereléseket is igénybe vehet. Ő a főnök, és tudja, mit csinál!
  9. Ha azt mondja, menj távolabb, akkor menj távolabb.
  10. Ha közvetlenül nem tudsz segíteni, akkor hagyd a beavatkozókat dolgozni. Ha viszont speciális, a mentés során hasznosítható, például orvosi végzettséged van, akkor ezt ne tartsd magadban.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +15 °C

Többnyire derült, napos idő várható, majd késő délutántól az északnyugati tájak fölé már érkezhet némi felhőzet, melyből néhol a határ közelében zápor, zivatar sem kizárt. A déli szél nagy területen megélénkül, estére azonban nagyrészt mérséklődik vagy legyengül. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 33 és 36 fok között alakul.Késő estére általában 24 és 30 fok közé csökken a hőmérséklet. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A nők 80 százalékát érinti, mégis kevesen tudják, mit kell tenni vele – Teszteld a tudásodat! Tisztában vagy a változókori hőhullámok rizikófaktoraival, tüneteivel és kezelési lehetőségeivel? Kvízünkben most letesztelheted a tudásodat!
kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!