Koronavírus: ezt tudjuk a hazai fertőzöttekről

Napról napra nő a Magyarországon koronavírussal diagnosztizáltak száma. Cikkünkben összegyűjtöttük, hogy kik voltak az új betegek, és milyen kapcsolatban vannak egymással.

A HáziPatika.com-on a kezdetek óta folyamatosan beszámolunk a koronavírus-járvány minden fejleményéről, így természetesen a Magyarországon diagnosztizált esetekről is. Az alábbiakban időrendben összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat az egyes betegekről, és a hozzájuk kapcsolódó cikkeinket is, hogy könnyebben átláthatóvá váljon a hazai helyzet.

koronavírus terjedése, koronavírus, koronavírus-járvány, koronavírus-fertőzés, COVID-19, Magyarország
A koronavírus-gyanús eseteket a mentők viszik kórházba. Fotó: MTI/Balogh Zoltán

1-2. eset

Március 4-én jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök, hogy két itt tanuló iráni diáknál kimutatták a SARS-COV-2 , azaz az új koronavírus-fertőzést. Az egyik diák a Semmelweis Egyetem (SE) Gyógyszerészeti Karán tanul, míg a másik a gödöllői Szent István Egyetem hallgatója. Bővebben .

3. eset

Március 5-én egy brit állampolgárságú, Milánóban dolgozó debreceni férfinál mutatták ki a koronavírust. További információk .

4. eset

Szintén március 5-én bizonyosodott be, hogy az egyik iráni diák barátnője is megfertőződött . Erről szóló cikkünk ide kattintva olvasható .

5. eset

Egy súlyosan beteg 70 éves magyar férfit diagnosztizáltak COVID-19-cel, mindez március 7-én derült ki. Elképzelhető, hogy a férfit a fia fertőzte meg, aki korábban járt koronavírussal érintett országban, ám nála nem végeztek tesztet. Bővebben az esetről.

koronavírus terjedése, koronavírus, koronavírus-járvány, koronavírus-fertőzés, COVID-19
A budapesti Szent László Kórházban kezelik a koronavírus-fertőzött betegeket. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

6-7. eset

Egy nappal később, március 8-án bebizonyosodott, hogy az első iráni koronavírusos, a SE hallgatója egy másik iráni állampolgárt is megfertőzött valószínűleg egy születésnapi bulin, amit még február 28-án tartottak. Az új beteg is az egyetem diákja. Az aznap bejelentett másik beteg egy 59 éves magyar nő, aki a 3. fertőzött, a Debrecenben élő brit állampolgár felesége. Részletes hírünket ide kattintva olvashatja.

8-9. eset

Ismét két korábban már fertőzött ember kontaktjánál lett pozitív a koronavírusteszt. A Szent László Kórházban járványügyi zárlat alatt álló iráni diákok egyiknél, valamint az ötödikként bejelentett magyar beteg 74 éves feleségénél. A hírt március 9-én közölték.

10-12. eset

Újabb három iráni diákról derült ki, hogy koronavírus-fertőzöttek. Mindannyian a Semmelweis Egyetem hallgatói, és már napok óta járványügyi zárlat alatt voltak a Szent László Kórházban - közölte a hírt március 10-én az operatív törzs. Cikkünket ide kattintva olvashatja.

13. eset

A brit férfi újabb kontaktjánál mutattak ki fertőzést március 11-én. A magyar nő már napok óta feküdt elkülönítve a Szent László kórházban. Bővebben .

14-16. eset

Március 12-én újabb három embernél, két magyar és egy iráni állampolgárnál diagnosztizálták a koronavírust. Az egyik érintett egy magyar nő, aki már napok óta a Szent János kórházban volt elkülönítve. A másik magyarról annyit lehet egyelőre tudni, hogy férfi és néhány nappal ezelőtt Izraelben járt. A harmadik fertőzött, szintén a Semmelweis hallgatója, az első iráni diák kontaktja volt, így már napok óta a Szent László kórházban tartották megfigyelés alatt. A részleteket olvassa el itt .

koronavírus terjedése, koronavírus, koronavírus-járvány, koronavírus-fertőzés, COVID-19, Kútvölgyi
Előkészítik a Semmelweis Egyetem Kútvölgyi Klinikai Tömbjét arra az esetre, ha csoportossá, tömegessé válna a tüdőgyulladást okozó új koronavírus-fertőzés. Fotó: MTI/Mónus Márton

17-19. eset

Március 13-án ismét hárommal nőtt a koronavírus-fertőzöttek száma a hivatalos tájékoztatás szerint. Mindhárom beteg magyar állampolgár. Az előző nap bejelentett 15. eset egyik kontaktjánál, a vele együtt szintén Izraelben járt 27 éves férfinál is kimutatták a SARS-COV-2 pozitivitást. Szintén külföldön (Hollandiában és Angliában) járt az a 41 éves férfi is, akit most jelentettek be, míg a harmadik 67 éves férfi munkájából adódóan találkozott sok külföldivel. Mindhárom beteget elkülönítették a Szent László kórházban. Bővebben a HáziPatika.com-on .

20-25. eset

Március 14-én szűkszavú közleményben tudatták, hogy 6 új esettel 25-re nőtt Magyarországon a koronavírus-fertőzöttek száma. Immár nem közöltek semmilyen adatot az új betegek neméről, életkoráról csak annyit tudhatunk, hogy mindannyian magyar állampolgárok. Cikkünket erről itt olvashatja .

26-30. eset

Még aznap (március 14.) újabb öt esetet jelentettek a hatóságok néhány órával később. Mind az öten magyar állampolgárok. Az új betegek között is vannak, akik a közelmúltban Olaszországban jártak, van olyan beteg, aki feltehetően az Ausztriában járt családtagjától fertőződött meg és van olyan is, akit a kontaktkutatás során már korábban azonosítottak. Bővebben a hírt itt olvashatja .

31-32. eset

Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 32-re nőtt a hazánkban diagnosztizált fertőzöttek száma. A hatóságok sem a betegek nemét, sem az életkorát nem közölte. További részletek cikkünkben .

Cikkünket folyamatosan frissítjük!

Koronavírussal kapcsolatos friss híreket és beszámolókat társportálunkon, az nlc.hu-n is olvashat .

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
D-vitamin
Sokan rosszkor szedik a D-vitamint – ez az ideális időpont a szakértők szerint
testszag
6 szag, amellyel a test jelzi a betegséget – Ha ezt érzed, irány az orvos!
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +31 °C
Minimum: +14 °C

Nyugat, délnyugat felől megnövekszik a felhőzet, de ezzel együtt is várható napsütés - a legtöbb a Tiszántúlon. A nap második felében kissé növekvő eséllyel lehet számítani - főképp az északnyugati tájakon - kisebb esőre, záporra, illetve zivatarra, ám várhatóan az ország nagyobb része szárazon marad. Nagy területen élénk, a Dunántúlon és a középső tájakon helyenként erős lesz a déli, délnyugati szél. A zivatarokat viharos széllökések is kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 35 fok között várható. Késő estére általában 20 és 25 fok közé hűl le a levegő. Ma melegfronti hatásra számíthatunk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Melyik szervünk szűr meg naponta 180 liternyi folyadékot? Teszteld, mennyit tudsz az emberi testről! Minden szervünk nélkülözhetetlen szerepet játszik szervezetünk működésében, mégis számos meglepő érdekességet kevesen ismernek velük kapcsolatban.
kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!