Kapcsolat a 2-es típusú diabétesz és az alvási apnoe között

A Nemzetközi Diabétesz Szövetség szerint a két szorosan összefüggő kórkép kezeléséhez új klinikai eljárásokra és kutatásra van szükség az egyéni és közegészségügyi költségek csökkentése érdekében.

A Nemzetközi Diabétesz Szövetség (International Diabetes Federation, IDF) Epidemiológiai és Megelőzési Munkacsoportja felhívta a figyelmet arra, hogy a legújabb kutatási eredmények szerint a 2-es típusú cukorbetegség és az obstruk­tív alvási apnoe (OAA) szindróma szoros összefüggésben áll egymással, és mindkét rendellenesség komoly egészségkárosító következményekkel bír az egyénre illetve közegészségügyi vonatkozása is jelentős. A fenti kijelentések az Amerikai Diabétesz Egyesület (ADA) 68. Éves Tudományos Ülésén megjelent diabétesz és alvási szakértők következtetései, akik a kezeletlen OAA (ami az alvással összefüggő leggyakoribb légzési rendellenesség) hatásait vizsgálták. Az IDF közleménye a Diabetes Research and Clinical Practice című lapban is megjelenik majd.

"Miközben széles körben elismert tény, hogy a 2-es típusú cukorbetegség komoly, globálisan elterjedt betegség, a kezeletlen alvási apnoe súlyos egészségügyi következményei, főként a cukorbetegek esetében, nem ennyire ismertek. Fel kell hívni az egészségügyi döntéshozók és a közvélemény figyelmét a 2-es típusú diabétesz és az alvási apnoe közötti kapcsolatra, hogy hozzáláthassunk a szignifikáns gazdasági teher és a súlyos egészségügyi következmények megoldásához mind egyéni, mind közösségi szinten" - közölte Paul Zimmet professzor, a Nemzetközi Diabétesz Intézet (Melbourne, Ausztrália) alapító igazgatója és az IDF Epidemiológiai és Megelőzési Munkacsoportjának társelnöke.

"A mai közlemény egy cselekvésre sürgető felhívás az egészségügyi közösség részére. Elkerülhetetlen, hogy jobban megértsük a diabétesz és az alvási apnoe közötti kapcsolatot a kutatásokon keresztül, és hogy megfelelő irányelveket alkossunk a cukorbetegség és társbetegségei, mint az alvási apnoe kezelése terén."

A legújabb kutatások eredményei azt mutatják, hogy az OAA gyakori a cukorbetegeknél: számítások szerint az OAA-ban szenvedők akár 40 százaléka cukorbeteg. Ugyanakkor további kutatások szükségesek e téren a diabétesz és az OAA közti kapcsolat bizonyítékainak megerősítéséhez.

Emellett mindkét kórképnek hatalmas gazdasági jelentősége is van. Miközben egyedül a diabétesz éves költségei az Egyesült Államokban 170 milliárd amerikai dollárra rúgnak, Japánban 16 milliárd, Kínában 15 milliárd és Indiában 6 milliárd dollárt tesznek ki; az OAA orvosi költségeit sokkal nehezebb meghatározni.

Sir George Alberti professzor, az IDF Munkacsoport társelnöke és az IDF korábbi igazgatója szerint, noha az OAA-t és a diabéteszt összekapcsoló mechanizmusok még nem teljesen ismertek, nem lehet figyelmen kívül hagyni egyik kórkép következményeit sem. Ismert tény, hogy a szív-érrendszeri megbetegedések gyakorisága progresszíven emelkedik az egyre súlyosbodó OAA mértékével, és hogy a cukorbeteg vagy OAA-ban szenvedőknél gyakoriak a súlyos szív-érrendszeri problémák és a korai halálozás. A kezeletlen OAA befolyásolhatja a diabétesz életmódbeli kezelését.

Az IDF ezért erősen ajánlja, hogy a 2-es típusú diabétesszel és alvási apnoéval foglalkozó egészségügyi szakértők részesüljenek olyan oktatásban, ahol részleteket tudhatnak meg a két állapot közötti kapcsoltról és olyan klinikai gyakorlatra tehetnek szert, amely biztosítja, hogy ha valakinél az egyik kórkép előfordul, akkor gondoljanak a másikra is.

Az IDF közleménye szűrési, kezelési és további kutatási ajánlásokat is tartalmaz. Míg az OAA betegeket rutin szűrővizsgálatra kellene küldeni anyagcsere betegségekre és 2-es típusú diabéteszre, mivel a szűrőtesztek olcsóak és könnyen végbevihetők; a cukorbetegeket főként a klasszikus tünetek jelentkezésekor kell OAA-ra szűrni, például a megfigyelt apnoék, a hangos horkolás vagy a nappali álmosság és gyenge munkahelyi teljesítmény alapján.

Az OAA ajánlott kezelései közé tartozik a túlsúlyos és kövér betegek fogyása, az alkoholfogyasztás csökkentése és az ún. CPAP kezelés. Noha további kutatásokra van szükség, az OAA kezelése javíthatja a glikémiás szabályozást és mindenképp előnyös a beteg számára, mert javítja az életminőséget, a vérnyomást és a szív-érrendszeri megbetegedések kockázatát.

Forrás:
Medipress hírszolgálat

)
Sebkezelési rutin (X)

Frontérzékeny? Vírus stresszes?

Gyors segítség a szakértőtől!
Személyre szóló, gyógyszer nélküli gyógymódok az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával!
Headache illustration
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +22, +27 °C
Minimum: +7, +12 °C

Hazánkban csütörtökön délelőtt általában közepesen felhős időre készülhetünk, csapadék nem valószínű. Délután a napsütés mellett fátyol- és gomolyfelhők is lesznek az égen, de ezekből csapadék nem alakul ki. A szél napközben élénk nyugati lesz. Hajnalban 7, 12 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 22, 27 fok között alakul. Késő este 15, 20 fok lesz. Csütörtökön gyenge hidegfront hat a szervezetre. Az érzékenyeknél görcsös fejfájás, valamint izom- és hasi görcsök is jelentkezhetnek, az arra hajlamosak vérnyomás-ingadozást is tapasztalhatnak. Átmenetileg az ízületi problémák is fokozódhatnak. A szél kissé csökkenti a hőérzetet, a szabadban változó komfortérzet lesz jellemző. Az alvásproblémák mérséklődnek. A légszennyezettség alacsony, kissé növekszik. A porkoncentráció közepes, alig változik. A légnyomás gyengén emelkedik.

Egészséget befolyásoló hatások:

Magas pollenkoncentráció