Életmód
Relax
Mi is a stressz valójában?
Időről időre mindenki megtapasztalja, és bár önmagában egyáltalán nem rossz, hosszú távon mégis súlyosan károsíthatja az egészséget - ez a stressz, amelynek hátterében számtalan kiváltó tényező meghúzódhat. Fontos azonban, hogy megtanuljuk kezelni, enyhítve így a ránk nehezedő terhelést.
Rossz szokások, amelyek zavarják alvásunkat (x)
Testi és lelki egészségünk fenntartásában nagy szerepe van a rendszeres, pihentető alvásnak. De mit tehetünk akkor, ha nehezen megy az elalvás? Ha órákig csak forgolódunk, vagy ha látszólag ok nélkül felébredünk az éjszaka közepén? Nem is gondolnánk, de számos olyan rossz szokásunk lehet, ami rányomja bélyegét az éjszakai pihenésünkre. Mutatjuk, melyek ezek, és hogyan orvosoljuk őket!
Koronavírus: a járvány kevésbé ismert veszélye
Miközben a koronavírus-járvány elleni védekezés jegyében kiemelten fontos a másokkal való érintkezések minimalizálása, addig szakértők szerint legalább ennyire lényeges az is, hogy ez ne jelentse egyben a társas kapcsolatok elvesztését. Ez utóbbiakra ugyanis nagyobb szükség van ma, mint bármikor.
Így nem lesz pokol az együttélés
A koronavírus-járvány miatt világszerte - így Magyarországon is - egyre többen dolgoznak otthonról, vagy kényszerülnek arra, hogy munkahelyük (jobb esetben átmeneti) megszűnésével a lakásukban vészeljék át a nehéz időszakot. Ez azonban azzal jár, hogy szinte állandóan össze vagyunk zárva a párunkkal, lakó- és szobatársainkkal, ami értelemszerűen konfliktusokat szülhet. Hogyan csökkenthetjük a feszültséget?
Koronavírus: így lesz a krízisből lehetőség
Az elmúlt néhány napban - és feltehetőleg az elkövetkező pár hétben - olyan új kihívásokkal találkozhatunk, amire még nem volt példa az életünkben. Schumicky Júlia, a Bátor Tábor pszichológusának tanácsai segíthetnek abban, hogy könnyebben vészeljük át ezt a nehéz helyzetet.
Óriási segítség az egészségügyi dolgozóknak
A koronavírus-járvány miatt hatalmas nyomás alatt dolgoznak az orvosok, nővérek és más egészségügyi alkalmazottak, pedig valószínűleg még csak most jön a neheze. Éppen ezért kizárólag nekik szóló lelkielsősegély-telefonszolgálatot indítottak.
Túlnyomóan borult idő valószínű, az ország északkeleti, keleti részein viszont előfordulhatnak szakadozások a felhőzetben. A Délnyugat-Dunántúlon és a Dél-Alföldön több helyen várható csapadék. Az esőt nyugat felől síkvidéken is egyre többfelé havas eső, havazás váltja fel. Estig nagyrészt vékony hólepel, a Dunántúl magasabban fekvő részein néhány centiméteres hóréteg is kialakulhat. Az északkeleti szél nagy területen élénk lesz, amit főként északkeleten, keleten kísérnek olykor erős lökések.Késő estére -2 és +5 fok közé csökken a hőmérséklet.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -2, +3 fok valószínű, de az északkeleti, kevésbé felhős tájakon ennél pár fokkal hidegebb is lehet. Hűvös napunk lesz, itt-ott a hó is eshet.