Büntetik az éjszakai repülést

Az elmúlt hónapokban csaknem kétszázszor zavarták meg az alvást a repülők. Mostanáig tizenöt légitársaságra szabott ki mélyalvási díjat a Budapest Airport Zrt.

Tényleg veszélyes repülőtér mellett élni - kattintson!

Tavaly október óta szab ki a Budapest Airport "mélyalvási díjat" azokra, akik a főváros felett éjfél és hajnali öt óra között repülnek. A bírságokból négy hónap alatt 35 ezer euró, vagyis több mint 11,8 milló forint folyt be - írta a hétfői Világgazdaság az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) tájékoztatására hivatkozva.

repülő, repülés, bírság, légitársaság, éjszakai repülés, mélyalvás
Az elmúlt hónapokban csaknem kétszázszor zavarták meg az alvást a légitársaságok.Fotó: iStock

Erre költik a befolyt pénzt

A szabálysértő légi közlekedési vállalatok összesen 176-szor repültek át a főváros felett az úgynevezett mélyalvási - éjfél és hajnali öt óra közötti - időszakban. A légitársaságok a teljes kiszabott összeget befizették, és egyetlen esetben sem vitatták a számlán szereplő összeget. A megbírságolt társaságokat nem nevezték meg.

A reptér üzemeltetője vállalta, hogy az így befolyt összeget teljes egészében a legújabb zajszigetelési programjára fordítja: 2020-ban újabb 1500 háztartásnak ajánlanak fel ablakszigetelést.

Ennyire ártalmas a repülőgépek zaja

Ahogy már korábban is megírtuk , azok, akik kénytelenek a repülőgépek zaját folyamatosan elviselni, megbetegedhetnek tőle. Az állandó zaj ugyanis magas vérnyomáshoz, szívrohamhoz és egyes esetekben stroke-hoz is vezethet. Budapesten az ilyen szempontból kritikus 16 kilométer a Parlament és a ferihegyi reptér közötti távolságnak felel meg. A szakemberek megállapították, hogy minél hangosabb a repülőgép zaja, annál károsabb az emberek egészségi állapotára, különösen éjszaka.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +16 °C

Gyakran változik a felhőzet mennyisége, de említést érdemlő csapadék nem várható. Az északnyugati szél általában vagy gyenge vagy mérsékelt lesz.Késő este 15, 22 fok valószínű.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 14 és 19 fok között alakul, de az északi völgyek, illetve a Nyírség kevésbé felhős részein néhol ennél több fokkal hidegebb is lehet. Csütörtökön nem várható fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.