Még mindig a finnek a legboldogabbak

Idén is Finnország a világ legboldogabb országa - egymás után harmadik alkalommal.

Az ENSZ Fenntartható Fejlődési Megoldások Hálózatának (SDSN) megbízásából készített 2020-as világjelentés (WHR) 156 állam boldogsági szintjét vizsgálta. Ez alapján elmondható, hogy Finnország a legboldogabb, Afganisztán pedig a legboldogtalanabb ország a világon. Magyarország az 53. helyen áll a listán.

Finnország, boldogság, jóllét, legboldogabb ország, legboldogabb nemzet, legboldogabb város
Már három éve a finnek a legboldogabbak. Fotó: Getty Images

Ezeket vizsgálták

A jelentés elkészítéséhez számos életminőség-mutatót megvizsgáltak. Figyelembe vették a többi között az egy főre jutó bruttó hazai összterméket (GDP), a szociális támogatásokat, az egészségben eltöltött várható élettartamot, a társadalmi szabadságot, az adott nemzetre jellemző nagylelkűséget és a korrupció hiányának mértékét is..

Hogyan érhető el a boldogság? A válaszért olvassa el korábbi cikkünket!

"Lényegében ez a lista azt mondja, hogy a finn jóléti állam mindenkinek lehetőséget ad a lelki jóllétre az életben" - jelentette ki Sanna Marin finn miniszterelnök. Mint mondta, Finnország idei győzelme különösen nagy elismerést jelent, tekintve, hogy a koronavírus-járvány a világ összes országát komoly kihívások elé állítja. Már az észak-európai országban is több százan megfertőződtek, halálesetet azonban még nem regisztráltak.

A top 10

Lássuk tehát az idei rangsor első 10 helyezettjét.

  1. Finnország
  2. Dánia
  3. Svájc
  4. Izland
  5. Norvégia
  6. Hollandia
  7. Svédország
  8. Új-Zéland
  9. Ausztria
  10. Luxemburg

Nagy-Britannia a 13., az Egyesült Államok pedig a 18. helyen végzett. "Időről időre azt látjuk, hogy a jólléthez egyebek között jól működő szociális támogatási rendszerekre, társadalmi bizalomra, becsületes kormányokra, biztonságos környezetre és egészséges életmódra van szükség" - emelte ki Jeffrey Sachs, az SDSN igazgatója, aki a jelentés egyik szerkesztője volt.

A 2012 óta minden évben megjelenő jelentés az idén először rangsorolta a városok boldogsági szintjét a szubjektív jóllét alapján. A vizsgált 186 város közül Finnország fővárosa, Helsinki végzett az első helyen. Budapest a 103. helyre került.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.