A tinik kezéhez lényegében hozzánőttek a telefonok – mégsem veszik fel, ha hívják őket. Ezt a helyzetet nagyon jól ismerik a szülők, akik számár ez abszurd, frusztráló, vagy egyenesen aggasztó szokás lehet, de rengeteget elmond arról, hogy a 13-18 évesek hogyan (nem) kapcsolódnak másokhoz.
A telefonnak a fel nem vevése nem egyszerűen egy generációs szokás, hanem annak a jele, hogyan alakultak át a kommunikációs szokások, a társas kapcsolatok normái, és a digitális etikett. Ez nem egyszerűen arról szól, hogy a kamaszok „elérhetetlenek” - írja Anne Cordier, a Lorraine-i Egyetem kommunikáció professzora a The Conversationben.
A kommunikáció irányítása
„Sosem veszem fel a telefont, csak ha édesanyám hív, vagy vészhelyzetben, mondjuk ha váratlanul dolgozatot kell írni, vagy ha egy barátom kiborul valamin” – magyarázta nevetve a 15 éves Léa. Ebből is látszik, hogy a telefonokat, amiket egykor arra terveztek, hogy élőben lehessen velük kommunikálni másokkal, egyre kevésbé használják hívásokra.
A kamaszok számára a telefonálás nem az első számú módja a kommunikációnak. A hívás számukra már kivételes esetnek számít, vészhelyzetekre, vagy amikor azonnali vigasztalásra van szükség. Minden más esetben a szöveges üzenetváltásokat preferálják. Ennek oka nem a lustaság, hanem az, hogy az írásbeli kommunikáció (amelynek része a szöveges- és hangüzenetek, a Snapchat- és Instagram-üzenetek) teljesen más kapcsolatot jelent az idővel, az érzelmekkel, és az önkontrollal.
A telefont felvenni ugyanis azt jelenti, hogy az ember jelen van itt és most, biztonsági háló vagy a halasztás lehetősége nélkül. Sok tinédzser számár ez stresszel és az irányítás elvesztésével jár. Nincs idő arra, hogy az ember átgondolja, mit akar mondani. Lehet, hogy az ember dadogni fog, túl sokat vagy éppen túl keveset mond, rosszul fejezi ki önmagát, vagy meglepetések érik.
Az írásbeli kommunikáció ugyanis nagyobb kontroll tesz lehetővé: lehet piszkozat készíteni, törölni, újraírni, elhalasztani, csiszolni a mondanivalót. Könnyebb úgy hatékonyan kommunikálni, hogy először van lehetősége az embernek csendben maradnia.
Az idő, a szavak és az érzelmek irányításának vágya nem csak a tinik hóbortja. Ez azt a vágyat tükrözi, amelyben mindenkinek joga van arra, hogy eldöntse, mikor, hogyan és milyen intenzitással lép kapcsolatba másokkal. Ebben a kontextusban a telefon egy rugalmas összekötő közeg, ami egyszerre kapcsol össze másokkal, és védelmet is ad. Olyan kapcsolatokat biztosít, amelyekben vannak menekülőutak.
Az, hogy ha valaki nem veszi fel a telefont, hanem csak utána ír üzenetet, nem azt jelenti, hogy közömbös, vagy hogy elutasítja a hívót. Inkább arról szól, hogy szüksége van térre, az interakció elhalasztására, annak megfelelően, hogy éppen mennyi érzelmi tartaléka van.
Ironikus módon a telefonok a beszélgetés elkerülésének eszközei lettek. Pontosabban, olyan eszközök, amelyekkel el lehet dönteni, mikor és hogyan engedjük be a hangokat – mindez annak nevében, hogy fenntartjuk az egyensúlyt a kapcsolatokban.
Joguk van csendben maradni
Nem felvenni a telefont tehát már nem illetlenség, hanem egy döntés. Egy tudatos határhúzás egy olyan világban, ahol mindenkitől az az elvárás, hogy elérhető legyen, bármikor, valamennyi közös csatornán. Egy 2023-as kutatás szerint a 11 és 17 év közöttiek fele legalább napi 237 értesítést kap különböző alkalmazásoktól, ami hatalmas nyomást tud jelenteni.
„Néha szándékosan hagyom néma módban a telefonomat. Így lehet némi nyugalmam” – mondta a portálnak a 17 éves Ella.
Ezzel a módszerrel az ember visszaszerezheti az irányítást az ideje és a figyelme felett. Míg az idősebb generációk a telefont a kötődés és a közelség eszközének látták, a mai kamaszok számára nyomást jelentenek.
Ebben az értelemben a hallgatás is a kommunikáció egy fajtája. Nem feltétlenül a visszautasítást jelenti: inkább úgy tűnik, hogy ez egy implicit norma, ahol a rendelkezésre állás már nem magától értetődő. Azt kérni, megbeszélni és kialakítani kell.
„A barátaim tudják, hogy nem fogom felvenni. Először írnak Snapchaten, hogy ráérek-e beszélni – mondta a 16 éves Lucas.
Ez a szokás is azt jelzi, hogy változott a hozzáállás. Csak úgy a semmiből felhívni valakit a digitális etikett szabályainak felrúgását jelenti. Ezzel szemben először rákérdezni, majd megvárni a megfelelő időpontot a tisztelet jelének számít.
Tehát a hallgatás egy szükséges fellélegzés, egy szünet az állandó flow-ban, és a privát szférához való jogot jelenti.
Udvariasság 2.0
„Tehát telefonálni most már nem szép dolog?” – kérdezheti egy apa. Sok felnőtt számára nem válaszolni egy hívásra megszegi a kommunikáció szabályait. A kamaszok számára viszont ez nem azt jelenti, hogy elutasítják a hívót, hanem egy új szabályrendszer jele.
Ezek a jelek az úgynevezett „digitális udvariasság” körébe tartoznak. Míg egy hívás régen a törődés jele volt, most már tolakodónak tűnhet. Vele szemben az üzenetváltás időt ad átgondolni a választ, ami által jobban ki lehet fejezni magunkat, és annak a lehetőségét is megadja, hogy elhalasszuk vagy elkerüljük a nyílt konfliktusokat.
Ez nem azt jelenti, hogy a tinédzserek nem empatikusak. Egyszerűen csak másképp, finomabb, aszinkron módon fejezik ki. A társaikkal hallgatólagosan kialakított rituáléik vannak, például üzenetet írnak, mielőtt felhívnák őket, hangulatukat vagy elérhetőségüket emoji-kkal fejezik ki, és implicit szabályokat alkalmaznak arra vonatkozóan, hogy mikor alkalmas az idő a beszélgetésre. Amit egyes felnőttek hidegségnek vagy távolságtartásnak értelmeznek, valójában a figyelem egy másik formája.
Amíg hajlandóak vagyunk elfogadni ezeket az új perspektívákat és ítélet nélkül megvitatni őket, addig lehetséges ezt az átalakulást nem a társadalmi kötelékek felbomlásaként, hanem egymáshoz fűződő kapcsolataink finom átalakításaként értelmezni. Az ebből adódó feszültségek a generációk között enyhíthetők, ha a szülők elfogadják, hogy megváltoztak a szabályok, és úgy állnak hozzá, hogy ez nem nagy ügy. Erről lehet beszélni velük, hogy mik a preferenciák: a legtöbb kamasz az üzenetváltás kedveli gyakorlati információk terén, hangüzeneteket, amikor érzelmekről van szó, és a hívást csak vészhelyzetekben. Ezek megbeszélése és elfogadása építi a kötődést és a bizalmat.
Ezért érdemes a hívás előtt üzenetet küldeni, és a hallgatást is elfogadni. Utóbbi lehet a fellélegzés, a fókuszváltás, és az egyén saját mentális terének a védelme is, nem feltétlenül csak az elutasítás vagy az érdektelenség jele. Inkább önmagunk tiszteletének egyik kifejezésmódja.