Szokások, amelyek egészségesebbé tesznek

Egészségünkért soha nem késő tenni, testünk (és lelkünk) mindig meghálálja, ha foglalkozunk vele. A megfelelő szokások beiktatásával már akár néhány hét után jobban érezhetjük magunkat, ez pedig a külsőnkön is meg fog látszani. Mutatjuk, melyek azok a tanácsok, amelyek hatékonysága tudományosan is bizonyított.

Az elsőn valószínűleg senki sem fog meglepődni: mozogjunk rendszeresen. Több kutatás is arra az eredményre jutott, hogy legyen szó bármilyen típusú sportról, az aktív élet jót tesz a szívnek, az izmoknak és a mentális egészségnek is. A legjobb az lenne, ha mindennap tudnánk mozogni legalább 30 percet - nem kell állandóan az edzőteremben izzadni, egy tempós séta is sokat számít. Ugyancsak egészségesebbek lehetünk, ha kerüljük a feldolgozott élelmiszereket, különösen azokat, amelyekben sok adalékanyag, só, cukor, zsír található. Egy Amerikában készült felmérés szerint például az emberek 50 százalékkal több sót fogyasztanak naponta, mint a megengedett mennyiség, ami számos betegséghez vezethet.

6 hétköznapi dolog, amely árthat egészségünknek Tárgyak és szokások, amelyek mindnyájunk életében napi szinten jelen vannak - anélkül, hogy tudnánk, mennyit árthatnak nekünk. Részletek itt .

Fontos a sok rost és az elegendő alvás

Azzal a lendülettel, amellyel elhagyjuk a feldolgozott élelmiszereket, igyekezzünk több rostban gazdag finomságot, például gyümölcsöt és zöldséget fogyasztani. A hozzáadott cukorban vagy szénhidrátban dúskáló ételekkel ellentétben kiegyensúlyozzák az energiaszintünket, sokáig jóllakottságérzést biztosítanak, és segítik az emésztést. Ahogy azt korábbi cikkünkben írtuk : az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlása szerint a férfiaknak 38 gramm, a nőknek pedig 25 gramm rostot kellene naponta elfogyasztani.

Már néhány hét után érezhető hatása van, ha megfelelő mennyiségű vizet iszunk, amely segít testünknek, hogy hidratált maradjon, és hatékonyabban szabaduljon meg a méreganyagoktól. Nem mellesleg több lesz az energiánk, jobb az emésztésünk, és még akár fogyhatunk is. Egy 2016-os felmérés során ugyanis, amelyben 18 ezer embert vizsgáltak, a szakemberek arra jutottak, hogy akik több vizet ittak, kevesebb kalóriát vittek be napi szinten (kevesebb cukros, sós, zsíros élelmiszert fogyasztottak), mint azok, akik nem figyeltek a folyadékfogyasztásra.

Bizonyos szokások egészségesebbé tehetnek minket.
Bizonyos szokások egészségesebbé tehetnek minket. Fotó: Getty Images

Szintén fontos, hogy mindennap eleget, 7-8 órát aludjunk, hosszan tartó alváshiány esetén ugyanis immunrendszerünk legyengülhet, a szívünkre extra stressz nehezedik, sőt, a WHO arra figyelmeztet: rákkeltő is lehet, ha nincs megfelelő alvásritmusunk például éjszakai műszak miatt. És ha már alvás! Érdemes egy olyan szokást is visszavezetni a mindennapjainkba, amelyet legutóbb óvodában gyakoroltunk: a délutáni szunyókálást . Dőljünk le 14-15 óra körül 20 percre, ez elég rövid ahhoz, hogy felébredve ne érezzük magunkat erőtlennek, de elég hosszú ahhoz, hogy frissebbek, produktívabbak legyünk utána. A délutáni alvás hatékonyságát bizonyította egy 2003-as japán tanulmány is, ahol 10 diákot vizsgáltak. A szakemberek úgy találták, az alanyok egy 20 perces pihenő után legalább egy órán keresztül gyorsabban, pontosabban tudták megoldani a feladataikat és energikusabbnak érezték magukat.

Így lehetünk mentálisan is jobban

Az egészség nemcsak a testi, hanem a mentális jólléttől is fog. Utóbbihoz nagyban hozzájárulhat a meditáció, amely a The National Institutes of Health szerint eddigi tudásunk alapján csökkentheti a vérnyomást, enyhítheti az irritábilis bél szindróma (IBS) tüneteit, a depressziót, az idegességet és az alvászavart. Kifejezetten pozitív hatása lehet annak is, ha elfogadjuk: nem kell mindig kitűnően érezni magunkat. Egy 2017-es, 1000 embert vizsgáló tanulmány rámutatott, azok, akik megbékéltek negatív érzéseikkel, gondolataikkal, és kevésbé ítélték el magukat miattuk, kisebb eséllyel szenvedtek a későbbiekben depressziótól, idegességtől.

Szánjunk időt és energiát arra, hogy kapcsolatainkat ápoljuk: a hosszú ideje jól működő, őszinte érzéseken alapuló, szoros kapcsolat ugyanis sokkal boldogabbá tehet minket, mint a pénz, az intelligencia vagy a genetikai adottságaink. A legerősebb bizonyíték erre egy 80 éves tanulmány eredménye, amelyben 250 másodéves Harvard-hallgatót kezdtek analizálni a nagy gazdasági világválság idején, és a vizsgálat később kiegészült az utódaiknak a nyomon követésével is. "A jó kapcsolatok nemcsak a testünket, az agyunkat is védik" - szögezte le Robert Waldinger, aki, sok más szakember mellett, részt vett a kutatásban.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

A párásság valamint a ködfoltok feloszlását követően derült vagy fátyolfelhős, napos, száraz időben lesz részünk. Főként Borsodban és az Alföldön délelőtt megélénkül az északkeleti szél.Kora délután 8 és 12 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!