Kiderült, kik viselik jobban a karantént

Egy friss kutatásban azt vizsgálták, hogy a különböző személyiségjegyekkel bíró emberek miként élték meg a pandémiával járó korlátozásokat. Az eredmények meglepően alakultak.

A világjárvány kirobbanása óta eltelt több mint egy évben számos tanulmány született arról, hogy a pandémia és az azzal járó bezártság milyen hatással van a lelki és mentális egészségünkre. Általánosságban kijelenthető, hogy az elszigeteltség és a bezártság a legtöbb embert megviseli, ám a Vermonti Egyetem friss kutatása alapján úgy tűnik, bizonyos személyiségjegyek megkönnyíthetik az alkalmazkodást a megváltozott életkörülményekhez.

Karanténszorongás vagy depresszió? Így ismerjük fel! A szakértők lebegő szorongásként aposztrofálják azt a bizonytalanságot és aggódást, ami több mint egy éve, a koronavírus-járvány kirobbanása óta a legtöbb ember mindennapjait áthatja. Ennek tünetei nagyon hasonlóak lehetnek bizonyos mentális betegségekéihez, ám fontos, hogy a két állapotot meg tudjuk különböztetni egymástól. Kattintson a részletekért!

Ahogy arról a Psychology Today online kiadása is beszámolt , az eredmények arra mutattak rá, hogy az extrovertált emberek hangulata nagyobb mértékben romlott a világjárvány hatására, mint az introvertált embereké. Ez azért is különösen érdekes megállapítás, mert a korábbi tapasztalatok alapján az extrovertált személyiségekhez társították a nagyobb fokú rezilienciát, ami nem más, mint a rugalmasság, az új helyzetekhez való alkalmazkodás képessége. A pszichológusok szerint az extrovertált személyiségek jellemzően aktívabbak, élénkebbek, kevésbé aggodalmaskodók, valamint a gondolataikat és a viselkedésüket is hatékonyabban képesek szabályozni, ezáltal jobban teljesítenek a kényszerhelyzetekben. Ám úgy tűnik, mindez nem állja meg a helyét a pandémia időszakában.

személyiség pszichológia introvertált extrovertált pandémia karantén
Úgy tűnik, a befelé forduló személyiségtípusok jobban viselik a bezártságot. Fotó: Getty Images

A járvány átírta a forgatókönyvet

Dr. David Rettew gyermekpszichológus vezetésével a kutatók eredetileg azt kezdték vizsgálni amerikai egyetemi hallgatók körében, hogy a mentális állapot milyen kapcsolatban áll az egészségmegőrző tevékenységek (mint például a sportolás, az egészséges táplálkozás és a minőségi alvás ) folytatásával. A 2020-as tavaszi szemeszter kezdetén a résztvevőknek először a Nagy ötök nevű személyiségmodellt kellett kitölteniük, ami a viselkedésünket meghatározó 5 fő vonás (a nyitottság, a lelkiismeretesség, a barátságosság, az extrovertáltság és az érzelmi stabilitás) alapján sorolja az embereket különböző kategóriákba, majd arra kérték őket, hogy adjanak napi értékeléseket a hangulatukról, a stressz-szintjükről és az egészségmegőrző tevékenységeikről egy telefonos alkalmazás segítségével. Csakhogy nem sokkal a szemeszter kezdetét követően az Egyesült Államokban is berobbant a koronavírus -járvány, a hallgatókat pedig hazaküldték a kampuszokról, és online folytatódott az oktatás. Így a tanulmány eredeti célja meghiúsult, ám a diákok többsége a megváltozott körülmények ellenére is folytatta a napi értékelések írását, ami lehetővé tette, hogy a szakértők nyomon kövessék a hangulatuk és a stressz-szintjük alakulását a karantén időszakában is.

Az introvertáltak jól élték meg a bezártságot

A kutatók csakhamar érdekes összefüggésekre bukkantak, nevezetesen arra, hogy a különböző személyiségjegyek nagyban meghatározzák azt, hogy a diákok mentális egészsége hogyan változott a koronavírus-járvány előtti időkhöz képest. Kirajzolódott például, hogy az extrovertált emberek hangulata a karantén időszakában jellemzően romlott, míg az introvertáltak enyhe hangulatjavulásról számoltak be. Hasonló mintázatot fedeztek fel az érzelmi stabilitás tekintetében is: azok a hallgatók, akik hajlamosabbak voltak az olyan negatív érzelmek megélésére, mint a szomorúság vagy a szorongás, nagyobb hangulatromlást tapasztaltak a karantén időszakában, mint a magas érzelmi stabilitással bíró társaik. Azaz a legjobban azok a tanulók vészelték át a járvánnyal járó bezártságot, akik alacsonyabb extrovertáltsággal, de magas érzelmi stabilitással bírtak.

A szakértők szerint a legnagyobb tanulság, amit a kutatás eredményeiből levonhatunk, az, hogy nem minden stresszhatás egyforma, és az alkalmazkodási mechanizmusok működése sem mindig általános érvényű. Az introvertáltságot például ez idáig a reziliencia szempontjából nem tekintették előnyösnek, mégis úgy tűnik, hogy a koronavírus-járvánnyal járó korlátozó intézkedéseket könnyebben vették az ilyen személyiségtípusú emberek. A kutatók épp ezért arra emlékeztetnek, hogy a személyiségjegyek és a tulajdonságok önmagukban nem jók vagy rosszak, mindig az adott helyzettől függ, hogy megnehezítik vagy éppen megkönnyítik a dolgunkat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi, amely mellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!