Koronavírus: a pandémia lelki hatásai

Szakértők szerint egyéni, családi és társadalmi szinten egyaránt érezhetőek voltak a koronavírus-járvány negatív hatásai a magyar emberek mentális állapotára az elmúlt egy évben.

A COVID-19 egyes esetekben pszichotikus panaszokat is okozhat. Részletek itt.

"Egyfajta lebegő szorongás határozza meg mindennapjainkat, dolgozni járunk, és izgulunk, hogy elkapjuk-e a fertőzést, észleljük-e a tüneteket" - mutatott rá a Népszavának nyilatkozva Mendi Rózsa pszichológus. Hozzátette, az állandó szorongás idővel fizikai tünetek is kiválthat. Saját munkája során legtöbbször szédülésre, pánikrohamokra panaszkodtak a - főként fiatal - páciensek, illetve arra, hogy általában véve hajlamosabbá váltak a fertőzés miatti félelem következtében a hipochondriára. Azoknál pedig, akik súlyosabb tünetekkel estek át COVID-19-en , akár poszttraumás stressz szindróma ( PTSD ) is kialakulhatott. A szakember szerint nekik és a szeretteiket elvesztőknek mentálhigiénés segítségnyújtásra lenne szükségük.

A koronavírus-járvány hirtelen jött első hulláma komoly terhet tett a családok vállára
A koronavírus-járvány hirtelen jött első hulláma komoly terhet tett a családok vállára. Fotó: Getty Images

A pár- és családterapeutaként dolgozó Pakai-Szűcs Réka szerint a karanténidőszak egyfajta katalizátora volt a kapcsolatok megromlásának. Sok esetben alig néhány hónap alatt a felszínre törtek olyan problémák, amelyek más körülmények között évekig rejtve maradhatnak a felszín alatt. Ezzel egyidejűleg gyakoribbá vált a párkapcsolati erőszak is, a szakember praxisában például harmadával több ilyen eset fordult elő, mint az máskor megszokott. Hozzátette, talán azok a családok vészelték át könnyebben az új élethelyzetet, ahol az egyik fél eljárt dolgozni. Bár így a másik szülőre több feladat hárult otthon, mégis kevésbé ment mindez a kapcsolat rovására.

A pszichológus kifejtette továbbá, hogy a világjárvány negatív hatásai társadalmi szinten is érzékelhetőek voltak. Az elzárkózás okán felbomlottak a szociális kapcsolatok, sokan teljesen elszigetelődtek. Eközben megjelent a "virtuális lincselés", azaz különböző csoportok támadása. A kijárási korlátozások idején például a munkába bejárókat kiáltották ki a közösségi média hozzászólói felelőtlennek, majd az idősek vásárlási idősávjának bevezetése után a nyugdíjasok ellen fordult a közhangulat.

Rusvai Miklós víruskutató szerint elkerülhetetlen a járvány harmadik hulláma, ha márciusig nem sikerül elegendő embert beoltani Magyarországon. Minderről az nlc.hu cikkében olvashat bővebben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra