A négy leggyakoribb személyiségtípus

Az internet tömve van a személyiségtípusokról szóló tesztekkel, tudományos szemmel azonban keveset vizsgáltak ezek közül. Kutatók most meghatározták azt a négy csoportot, amelybe a legtöbb ember beleilleszthető.

Ahány ember, annyi személyiség - a magunk módján mindnyájan elütünk kicsit a többi embertől, ez adja az egyéniségünket. Vérmérsékletünk, viselkedésünk és társadalmi interakcióink alapján többféle csoportba sorolnak bennünket, ezen személyiségtípusok többsége azonban nem tudományos alapokon nyugszik.

Milyen foglalkozás illik személyiségünkhöz? Legyen szó akár arról, hogy mi akadtunk meg és döntünk úgy, szakmát váltunk, akár arról, hogy gyermekünket szeretnénk jó irányba terelni, a személyiségtipológiák mindig segíthetnek megtalálni a tulajdonságainkhoz legjobban passzoló foglalkozást. Kattintson a részletekért!

A Nature Human Behavior című magazinban közzétett tanulmány szerint az emberek többsége az alábbi négy személyiségtípusba sorolható: átlagos, visszafogott, énközpontú és példakép. Ez a modell az alapján csoportosítja az embereket, hogy az öt fő karakterjegy (érzelmi stabilitás, extraverzió, nyitottság, barátságosság és lelkiismeretesség) mennyire domináns egy adott személyben. A kutatók közel másfél millió személyiségteszt eredményét összegezték, amelyet a világ minden pontjáról kitöltöttek: létrehoztak egy algoritmust, amely a válaszaik szerint csoportokba helyezte a tesztet kitöltőket. Az algoritmus eredményei szerint a legtöbb ember beilleszthető az imént felsorolt négy személyiségtípus egyikébe.

Az énközpontú személyiségtípus kimondottan extravertált
Az énközpontú személyiségtípus kimondottan extravertált

Ez jellemzi a leggyakoribb személyiségtípusokat

  • Nem meglepő módon a legtöbb kitöltő az átlagos személyiségtípushoz állt legközelebb. Ezek az emberek viszonylag barátságosak és lelkiismeretesek, kisebb mértékben extrovertáltak, és érzelmileg stabilak, viszont kevésbé nyitottak.
  • Az énközpontúak ezzel szemben kimondottan extrovertáltak, a nyitottság, a barátság és lelkiismeretesség terén viszont az átlagosnál kicsit alacsonyabb eredményt értek el.
  • A visszafogott személyiségtípusba sorolt emberek viszonylag stabil, átlagos eredményt értek el mindegyik típusban, kivéve az érzelmi stabilitást, amely náluk jóval alacsonyabb szinten van.
  • A példakép személyiségtípusba került emberek erősen extrovertáltak, az átlagosnál magasabb a barátságosság,- illetve lelkiismeret-értékük is, viszont nagyon alacsony az érzelmi stabilitásuk.

A kutatók azonban azt is hangsúlyozták, hogy nehéz meghatározni egy-egy személyiségtípus határát, ráadásul az ember a korral kategóriát is válthat. A fiatalabb korosztályban nagyobb az aránya az énközpontúaknak, míg a korral megnő a példaképtípusok előfordulása.

Forrás: Time

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Általában napos, száraz idő várható, de a Dunántúlon lehetnek felhősebb körzetek is - elsősorban a nyugati megyékben. Alapvetően gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás, csupán Sopron környékén élénkülhet meg időnként a délies irányú szél. Kora délután 8 és 12 fok közötti értékeket mérhetünk. Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!