Jót tesz a jóga a menopauza idején

A jóga segíthet álmatlanság ellen azoknak, akik a menopauza idején ilyen gondokkal küzdenek, a hőhullámok és az éjszakai verejtékezés ellen azonban nem jelent megoldást ez a sport.

Amint arról a című lapban közzétett tanulmány szerzője, Katherine Newton beszámolt, a menstruáció elmaradása után számos nő küzd álmatlansággal, így számukra nagy segítséget jelenthet a jóga. Mivel a klimax idején jelentkező tünetek ellen a szakemberek legtöbbször hormonterápiát javasolnak, amire sok nő nem szívesen vállalkozik, a kutatók abban bíztak, talán a jóga - vagy egyéb természetes módszerek - ezek ellen is védelmet tudnak nyújtani.

A jóga segíthet álmatlanság esetén

Vizsgálatuk során 249 egészséges nővel készítettek felmérést, akiket három csoportra osztottak. Egy részük rendszeresen kezdett jógázni, másik részük aerobikozni, a harmadik csoport pedig egyik tevékenységben sem vett részt, emellett pedig egy részük omega-3 zsírsavat, másik részük placebót szedett.

Az eredmények azt mutatták, hogy a testmozgás minden esetben csökkentette az omega-3 zsírsavnak azonban sem a hőhullámokra, sem az éjszakai verejtékezésre, sem az álmatlanságra vagy a kedélyállapotra nem volt befolyása.

Dr. Newton mellett még számos szaktekintély vett részt a kutatásban, amit többek között az Egyesült Államok Nemzeti Egészség Intézete (NIH) támogatott.

A sokféle jógairányzat közül legelterjedtebb a hatha-jóga, amely különféle légzési gyakorlatokkal, mozgássorokkal, táplálkozási szabályok betartásával az egész emberi szervezet, sőt, bizonyos mértékig az idegrendszer, az agyműködés tudatos befolyásolására törekszik. Másik ismert irányzata a rádzsa-jóga, amely főleg koncentrációs és meditációs gyakorlatokra épül, ezekkel törekszik hatni az ember lelki világára, tudatára, érzelmeire is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!