Omega-3: kiderült a csoda-zsírsav titka

Amerikai szakemberek azt vizsgálták, miért tesz jót szervezetünknek a halolaj.

A halolaj esetében régóta ismert, hogy serkenti az agyműködést és jót tesz a szívünknek és az érrendszerünknek is. A híres-neves omega-3 zsírsavval kapcsolatos pozitív hatások közül amerikai kutatók nemrég azt vették górcső alá, hogyan képes ez a vegyület a diabéteszesek krónikus gyulladásait is enyhíteni.

A krónikus gyulladások egyik legveszélyesebb szövődménye, hogy idővel inzulin-rezisztenciát alakítanak ki a szervezetben, amely a kettes típusú diabétesz egyik egyértelmű előjele. Az inzulin-rezisztensek esetében az inzulin nem képes többé a szervezet vércukorháztartását megfelelően szabályozni.

A Kaliforniai Egyetem munkatársai annak jártak utána, hogyan képes az omega-3 zsírsav kifejteni a régóta jól ismert gyulladáscsökkentő hatását. Erről már léteztek korábbi kutatások, de a mostani eredmények alapján pontosabb képet kaptak a szakemberek erről a hatásmechanizmusról.

A gyulladások egyik oka a citokinek - a makrofágok, vagyis fehérvérsejtek által kiválasztott jelzőfehérjék - hatásának köszönhető. Ezek a citokinek eredetileg a veszélyes fertőző ágenseket ölik meg a szervezetben. Az elhízott embereknél azonban magasabb a makrofágok száma, ami miatt citokin-mennyiség is magasabb esetükben. A makrofágok melletti sejtek pedig emiatt túlzott mértékben kitetté válnak a citokinek számára, ez pedig végül akár inzulin-rezisztenciához is vezethet.

Ebbe a folyamatba avatkozik be az omega-3 zsírsav. Az omega-3 zsírsav egy bizonyos receptort hoz működésbe a makrofágokon, amelyek gyulladáscsökkentő hatást fejtenek ki. Az amerikai kutatók kísérleti egereken vizsgálták a mechanizmust, és azt találták, hogy amely egereket genetikailag úgy módosították, hogy nem rendelkeztek ezzel a bizonyos receptorral, azoknál az omega-3 zsírsav nem is volt képes elérni a gyulladáscsökkentő hatást, míg genetikailag nem manipulált társaik esetében ez a mechanizmus megfigyelhető volt.

A Cell nevet viselő szakmai folyóiratban közölt kutatást vezető Dr. Saswata Talukdar szerint nem kizárt, hogy az omega-3 zsírsav hatásának gyógyászati kiaknázásával egyszer megakadályozható lesz akár a diabétesz kialakulása is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!