Így fussunk a járvány alatt

A koronavírus terjedése miatt számos eseményt el kellett halasztani vagy törölni, köztük sporteseményeket, például futóversenyeket is. Sokan vannak, akiknek a hétköznapjai részét képezi a rendszeres futás, erről viszont szerencsére bizonyos szabályok betartása mellett nem is kell lemondani.

A legjobb, ha most egyedül futunk, másoktól biztonságos távolságban (legalább 2 méterre), ha pedig társaságban futnánk, legyünk minél kevesebben, és mindenki legyen teljesen egészséges. Erre persze garancia nincsen, hiszen a jelenleg rendelkezésre álló információk szerint lehetséges, hogy valaki úgy is fertőzhet, hogy közben ő maga tünetmentes . Éppen ezért fontos, hogy betartsuk a társadalmi, illetve fizikai távolságtartásra vonatkozó szabályokat.

Miért ideális sport a futás? A rendszeres futás nem csak erősít és javítja az állóképességet, de rengeteg rövid- és hosszú távú egészségügyi haszna van. Hat ok, amiért nem fogjuk megbánni, ha ezt a sportot választjuk. Részletek itt .

Ha futás után hazaérünk, azonnal mossunk kezet. 30-60 percnyi mérsékelt intenzitású mozgás abban is segít, hogy az immunrendszerünk sikeresebben küzdje le a kórokozókat,így már csak emiatt sem érdemes lemondani a mozgásról a karantén alatt. Ugyanakkor az az elképzelés teljesen téves, hogy ha valaki beteg, lázas, akkor annak az edzés segíthet abban, hogy "kimozogja magából" a betegséget. Valójában épp az ellenkezőjéről van szó, és ha betegen sportolunk, nagy eséllyel még rosszabbul leszünk.

Lehet futni a járvány alatt, de néhány dologra oda kell figyelni.
Lehet futni a járvány alatt, de néhány dologra oda kell figyelni. Fotó: Getty Images

Ne erőltessük túl magunkat

Szabadtéri futás közben próbáljunk meg nem megérinteni semmit. Ha mégis ilyesmire kényszerülünk, akkor legyen nálunk gumikesztyű vagy kézfertőtlenítő. A szakértők nem javasolják, hogy a karantén, illetve a járvány idején hosszabb távú, megerőltető futásokat vállaljunk (maraton, félmaraton), mivel az ilyenkor a testre háruló stressz átmenetileg gyengítheti az immunrendszert.

Erőnlétünk fejlesztése helyett most az egészség és a biztonság legyen az edzéseink célja. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy ha eddig is heti rendszerességgel futottunk hosszabb távokat, akkor most abba kell hagynunk, de új kihívások elé ne most állítsuk magunkat. Ha viszont a lehetőségeinkhez mérten ragaszkodunk a megszokott edzésrutinunkhoz, segíthet abban, hogy a szervezetünk védekezőkészsége stabil maradjon.

Az edzőteremben erre figyeljünk

Ha edzőteremben szeretnénk futni, akkor nagyon szigorúan tartsunk be minden higiéniai előírást, és edzés előtt és után is mossunk alaposan kezet, illetve zuhanyozzunk le. Igyekezzünk minél kevesebb dolgot megérinteni az edzőteremben, és nagyon figyeljünk rá, hogy ne érjünk az arcunkhoz, orrunkhoz, szánkhoz. Ha verejtékezünk, azt egy tiszta törölközővel vagy papírtörlővel töröljük le, amit utána azonnal dobjunk a szennyesbe/kukába.

Forrás: prevention.com

Megszállottan építi a tökéletes kertet a karanténban élő házaspár - olvassa el a cikket társportálunkon, az nlc.hu -n.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
kávé
Módosíthatja a gyógyszerek hatását a kávé – Mutatjuk, mely esetekben nem árt az óvatosság
széklet szaga
Amikor záptojás-szag terjeng a vécében – 9 dolog, amely kénes szagú székletet eredményezhet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: +3 °C

Nagyrészt borult, párás, helyenként tartósan ködös idő valószínű, legfeljebb keleten szakadozhat fel a felhőzet, de csak kevés helyen és csupán átmeneti időszakra. Szitálás gyakorlatilag bárhol előfordulhat. Jobbára gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás, legfeljebb északnyugaton lehetnek olykor élénk széllökések délkeleti irányból.A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 8 fok között alakul. Késő este többnyire 0, +6 fok közötti értékekre számíthatunk. Fronthatás egyelőre nem érvényesül, a hétfői időjárást továbbra is a térséget borító hidegpárna határozza meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!