Z Generáció
A Z generációt különösen veszélyeztetik ezek a problémák – mutatjuk, hogyan előzhetőek meg
Hideg, sötétség, bezártság. A téli hónapok sokak számára megterhelők, de a felmérések azt igazolják, hogy a fiatal felnőttek körében az átlagnál is erősebben jelentkezhet a magány és a lehangoltság érzése. De miért? Szakértő árulja el az okokat.
A magyaroknak ez a véleményük a hazai élelmiszerekről
Egy friss kutatásban megállapították, hogy a fiatalokat megszólító kommunikációs kampány sokat tudna segíteni a magyar élelmiszerek népszerűsítésében. Ez azért lenne fontos, mert a Z generáció tagjai hamarosan önálló keresettel rendelkező, fontos fizetőképes tagjai lehetnek a magyar élelmiszereket előszeretettel vásárlóknak.
Gyógyszerkereső
Nagyrészt derült lesz az ég, de a délnyugati tájakon felhősödés kezdődik. Egyre többfelé válik párássá a levegő, főleg az Alföldön helyenként köd is képződhet. Csapadék nem lesz, a légmozgás is gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban alacsonyabb, míg a magasabban fekvő helyeken, vízpartok mentén, illetve a felhősebb tájakon egy-két fokkal magasabb értékeket is mérhetünk. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.