Így hatott a járvány a Z generációra

Az ezredforduló környékén született, úgynevezett Z generációnak elsősorban nem az egészségét, hanem a tanulmányi és munkaerőpiaci esélyeit veszélyezteti a járvány.

A pandémia az 1995 és 2009 között születettek, vagyis a Z generáció nemzedékére is komoly hatással van - mondta el az InfoRádiónak Bereczki Enikő ifjúsági és generációs szakértő. Habár őket az életkoruk miatt egészségügyi szempontból kevésbé veszélyezteti a koronavírus, a mostani időszaknak a szakember szerint ők is kárvallottjai.

Ki tanuljon otthon a rákbeteg gyerekkel? Meglepő módon a tavasszal elrendelt digitális oktatás sok tartós beteg gyermek mindennapjait könnyíthette meg - egyszerűbben tartották a lépést a többiekkel, hisz ők már hosszú ideje hasonló módon kénytelenek tanulni. A járvány második hullámát viszont már nyitott kapukkal fogadta a közoktatás, ami miatt iskolások tízezrei számára váltak veszélyessé a közösségek. Az ő felkészülésüket segítő KórházSuli Alapítvány vezetőjével és önkéntesével beszélgettünk - kattintson !

A tanulmányaikat és munkájukat is megnehezíti

A Z generáció legfiatalabbjai kiskamaszként még az általános iskolában tanulnak, míg a legidősebb tagjai húszas éveik elején már a munkaerőpiacon vannak. Számukra a pandémia a tanulást és a munkahelyi elhelyezkedést nehezíti meg különösképpen - vélekedik Bereczki Enikő. Az iskolák bezárása és a kötelező távolságtartás miatt sok középiskolás szakad el kortársaitól, miközben - a kamaszokra jellemzően - épp ebben az életkorban értékelődik föl számukra ez a fajta társaság.

Az otthoni tanulás rengeteg élménytől fosztja meg az iskolásokat. Fotó: Getty Images
Az otthoni tanulás rengeteg élménytől fosztja meg az iskolásokat. Fotó: Getty Images

Az iskolai közösségi programok (a ballagás, szalagavató) mellett a fesztiválok, koncertek is elmaradnak, amely negatívan hat a fiatal generációra, illetve a közös tapasztalatszerzéseikre. A szakértő szerint a 25 éves kor alatti álláskeresők száma Európa-szerte megnövekedett, sok fiatal munkavállaló pedig kénytelen csökkentett óraszámban dolgozni a megszorítások miatt.

A járvány az oktatásban is nehéz helyzetet teremt, sok család például híján van a távoktatáshoz szükséges eszközöknek, a szülők pedig sok esetben nem tudnak kellő figyelmet fordítani a gyerekek otthoni felkészítésére. A diákoknak hiányzik az iskolai közösség biztonsága, a tanárok és a társak motiváló ereje, így nem tudnak úgy teljesíteni, mint a pandémia előtt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Nagyrészt derült lesz az ég, de a délnyugati tájakon felhősödés kezdődik. Egyre többfelé válik párássá a levegő, főleg az Alföldön helyenként köd is képződhet. Csapadék nem lesz, a légmozgás is gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban alacsonyabb, míg a magasabban fekvő helyeken, vízpartok mentén, illetve a felhősebb tájakon egy-két fokkal magasabb értékeket is mérhetünk. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!