Tartós Élelmiszer
Mélyhűtött élelmiszerek: erre figyeljünk
A mélyhűtő nagyszerű dolog, hiszen hosszú ideig tárolhatunk benne különféle élelmiszereket anélkül, hogy megromlanának. A fagyasztott ételek kiengedésének és felhasználásának azonban megvannak a maga élelmiszerbiztonsági szabályai, amelyeket nagyon fontos, hogy minden esetben betartsunk.
Ezekből a tartós élelmiszerekből inkább ne tárazzunk be
Ahhoz, hogy megfékezzük a koronavírus terjedését, nagyon fontos a társadalmi távolságtartás, és az, hogy csak akkor hagyjuk el a lakásunkat, amikor valóban muszáj. Emiatt aztán sokan ritkábban járnak bevásárolni, és megpróbálnak betárazni tartó élelmiszerekből. Ezek között azonban vannak olyanok, amik nem igazán egészségesek.
Koronavírus: nem áll le a magyar élelmiszeripar
Magyarország egy agrár-élelmiszeripari ország, komoly exportőr, önellátottsága pedig mintegy 120 százalékos az alapvető élelmiszerekből. Ezért a koronavírus okozta helyzetben is folyamatosan képes biztosítani a lakosság számára az élelmiszereket - hangsúlyozta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).
Gyógyszerkereső
Általában napos, száraz idő várható, de a Dunántúlon lehetnek felhősebb körzetek is - elsősorban a nyugati megyékben. Alapvetően gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás, csupán Sopron környékén élénkülhet meg időnként a délies irányú szél. Kora délután 8 és 12 fok közötti értékeket mérhetünk. Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.