Ezekből a tartós élelmiszerekből inkább ne tárazzunk be

Ahhoz, hogy megfékezzük a koronavírus terjedését, nagyon fontos a társadalmi távolságtartás, és az, hogy csak akkor hagyjuk el a lakásunkat, amikor valóban muszáj. Emiatt aztán sokan ritkábban járnak bevásárolni, és megpróbálnak betárazni tartó élelmiszerekből. Ezek között azonban vannak olyanok, amik nem igazán egészségesek.

A gyorsfagyasztott élelmiszerek közül leginkább a zöldségekből és gyümölcsökből érdemes nagyobb készleteket felhalmozni, hiszen ezek fagyasztva is csaknem ugyanolyan tápértékkel rendelkeznek, mint frissen. Amit viszont érdemes inkább a boltban hagyni, azok például az előre panírozott húsfélék, például a fagyasztott rántott csirke. Amellett, hogy magas a kalóriatartalma, tele van transzzsírral. Ha mindenképpen ilyesmit szeretnénk venni, akkor legalább arra ügyeljünk, hogy olyan fajta legyen, ami sütőben is megsüthető, és nem muszáj forró olajba dobni.

Hogyan tároljuk a fagyasztott termékeket? A tudatos vásárlás nem csupán az alapanyagok megfelelő megválasztását jelenti, a gondos hazaszállítás és az otthoni tárolás legalább ilyen fontos, főleg akkor, ha hűtést igénylő vagy fagyasztott termékeket vásároltunk. Kattintson a részletekért!

Óvatosan a mirelit pizzával

Mélyhűtött pizzával sem érdemes feltölteni a hűtőnket, mert magas a kalóriatartalma és feltétként használt feldolgozott húsfélék sem éppen egészségesek. Különösen egészségtelenek a töltött peremű (stuffed crust) változatok, mivel a bennük lévő sajt zsírtartalma számos extra kalóriát rejt. Ha mindenképpen gyorsfagyasztott pizzát szeretnénk, minél vékonyabb tésztájút vegyünk, és lehetőleg olyat, aminek a feltétei között csak zöldségek szerepelnek.

A karantén ideje alatt sem mindegy, hogy mivel töltjük fel a hűtőnket. Fotó: Getty Images
A karantén ideje alatt sem mindegy, hogy mivel töltjük fel a hűtőnket. Fotó: Getty Images

Számos olyan tésztamixet ( palacsinta , muffin és hasonlók) lehet már kapni, amelyekhez csak vizet vagy tejet kell adni, és máris süthetjük belőlük a kedvenc édességünket. Tény, hogy ezekkel egyszerűbb dolgozni, és sokáig el is állnak, viszont nagyon sok bennük a cukor és a finomított szénhidrát, ami miatt nem tesznek jót a vércukrunknak, és meglehetősen hizlalnak is.

Ha leveskonzervből tartalékolnánk, az nem feltétlenül rossz ötlet, viszont mindenképpen ellenőrizzük a nátriumtartalmát, ha nem akarunk ártani a vérnyomásunknak, és minél alacsonyabb sótartalmú fajtát vásároljunk. Olyant keressünk, amiben adagonként nincsen több 140 milligramm nátriumnál.

A jégkrémek csomagolását is nézzük át alaposan, és minél alacsonyabb cukor- és kalóriatartalmúakat vásároljunk. Dietetikusok szerint bár hozzáadott cukrot enni nem egészséges, egy kevésnek még a kiegyensúlyozott táplálkozásban is lehet helye - arra kell törekednünk, hogy a napi kalóriabevitelünknek maximum a 10 százaléka legyen, de inkább kevesebb. Jégkrémek esetében inkább a pálcikás/tölcséres verziókat érdemes választani, mert így könnyebben tudjuk kontrollálni, hogy mekkora adagokat fogyasztunk.

Forrás: healthline.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
5 májvédő vitamin, amelyet rendszeresen kell pótolni – Íme, mit ajánlanak a szakértők
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +27 °C
Minimum: +13 °C

Az ország délnyugati felén lesz sok felhő, arrafelé kevés helyen előfordulhat kisebb eső, zápor, egy-egy zivatar is lehet, de másutt is képződnek felhők, a legtöbb napsütés északkeleten várható. Az északnyugati, északi szél nagy területen megélénkül, néhol, illetve csapadékgócok környezetében erős lökések is előfordulhatnak.A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 31 fok között valószínű, nyugaton mérhetjük a legalacsonyabb, délkeleten a legmagasabb értékeket.Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Frontátvonulástól ma nem kell tartanunk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?