10 élelmiszer, amit túl régóta tárolsz a kamrában

Csak mert valaminek nem járt le a szavatossága, még nem jelenti azt, hogy jó megenni.

A tartós élelmiszerekről sokan gondolják, hogy szinte bármeddig elállnak. Érdemes azonban néha átnézni, mi az, ami évek óta a kamrádban porosodik. Attól ugyanis, hogy a címkéje szerint fogyasztható, lehet, hogy az íze már borzalmas. Ráadásul vannak olyan alapanyagok, amiknek kifejezetten rosszat tesz, ha túl sokáig tárolod. A Reader’s Digest listájából válogattunk.

kamra, tartós élelmiszer
Időnként nézd át, hogy mi az, ami még fogyasztható! Fotó: Getty Images

Ezeknek nem tesz jót, ha évekig tárolod:

Sütőpor és szódabikarbóna: idővel elveszítik az erejüket, így nem lesznek képesek megemelni a süteményt. Ha tesztelni akarod, hogy jó-e még, keverd össze a szódabikarbónát ecettel, a sütőport pedig forró vízzel! Ha felhabzik és buborékosodik, az azt jelenti, hogy az összetevők még elég frissek a sütéshez.

Olajos magvak: néhány héj nélküli dióféle, például a mandula és a földimogyoró akár hónapokig is fogyasztható, ám a bennük található olaj egy idő után megromlik. Az avasodás jelei a diófélék esetében a festékszerű szag és a sötét elszíneződés. Ha sokáig meg akarod őrizni a diófélék ízét és állagát, tedd őket átlátszó fagyasztózacskóban a hűtőbe, így akár egy évig is fogyasztható.

Gabonapehely: három hónap után egy kibontott doboz gabonapehely a levegő hatására megromlik, de lezárt dobozban akár egy évig is eltartható. Az eltarthatósági idő azonban változhat, különösen, ha a gabonapehely dióféléket tartalmaz, amelyek hajlamosabbak az avasodásra. Ebben az esetben néhány hónap elteltével már nem lesz túl kellemes az íze.

Sör: gyorsabban tönkremegy, ha szobahőmérsékleten tárolod, tedd inkább a hűtőbe! Nagyjából négy hónap elteltével a hő, a fény és a levegő átszivároghat a palack kupakján, ilyenkor pedig kellemetlen mellékízt kap. 

Tea, kávé: a filtereket egy éven belül el kell fogyasztani, mert a teában lévő olajok elöregednek és rossz ízt adnak. Ugyanez vonatkozik a kávébabra: ezt legjobb, ha négy héten belül elfogyasztod. Az instant kávé kedvelőinek kicsit több idejük van: körülbelül két hónap.

Fűszerek: a paprika, a szerecsendió és a kurkuma általában két-három év elteltével veszít az erejéből. A régi fűszerek fogyasztása nem káros az egészségre, az ízük azonban már nem ad akkora élményt.

Zöldségkonzervek: minél tovább állnak a polcon, annál valószínűbb, hogy a konzervek állaga megváltozik, ráadásul fémes, ónos ízűvé válik. A magas savtartalmú konzervek, például a savanyúságok 12-18 hónapig, az alacsony savtartalmúak, például a kukorica azonban akár öt évig is eltarthatók. Jó tudni azonban, hogy a konzervek általában a szavatossági időn túl is biztonságosan fogyaszthatók, amennyiben a dobozukon nincs horpadás, dudorodás és nem rozsdásodnak.

Olívaolaj: a fény és a hő nem tesznek jót neki. Egy régi üveg olívaolajtól nem lehet megbetegedni, de egy felbontott üveg olívaolajnak hat hónap elteltével már rossz mellékíze lehet. Ha nem használod gyakran, csak egy kis üveggel vásárolj!

Teljes kiőrlésű liszt: a legtöbb ember a kamrában tárolja a lisztet, de valójában a hűtőben vagy a fagyasztóban lenne a helye, hogy tovább friss maradjon. A teljes kiőrlésű liszt ugyanis hamarabb megromlik, mint a fehér, hűtőben azonban nyolc hónapig, a fagyasztóban pedig akár egy évig is eláll.

Barna rizs: egészségesebb, mint a fehér változata, ám közel sem áll el olyan sokáig: nagyjából fél évig eltartható, de ha lefagyasztod, akár egy évig is eláll. 

Egyes friss élelmiszereket a megvásárlásuk után nagyon hamar meg kell enni, de némelyik már akár a boltban is megromolhat. Mutatjuk, melyek a leginkább romlandó fajták az ömlesztve árusított zöldségek és gyümölcsök közül.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
magnézium szedése
Nem hasznosul jól a magnézium, ha így veszed be – Ezt az 5 hibát ne kövesd el
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +35 °C
Minimum: +18 °C

Nagyrészt derült idő várható, felhős tájak csak a délnyugati megyékben maradhatnak. Estig még kevés helyen - főként a nyugati, déli és északkeleti országrészben - zápor, esetleg zivatar is kialakulhat, de a délnyugati megyékben éjszaka sem zárható ki csapadék. Az északi, északkeleti szél többfelé lesz élénk, eleinte helyenként még erős, esetleg viharos közeli is a keleti, északkeleti országrészben.Késő estére általában 25 és 32 fok közé csökken a hőmérséklet.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet döntően 16 és 22 fok között alakul, de a szélárnyékos északi tájakon ennél alacsonyabb értékeket is mérhetünk. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.