Depresszió Tünetei
A depresszió legszembetűnőbb jelei
A depresszió a közvélekedés ellenére nem pusztán múló rosszkedv vagy átmeneti levertség, hanem olyan mentális betegség, amely alapvetően befolyásolja az érintett mindennapi életét, hangulatát, testérzetét és gondolkodását. Tünetei jóval tartósabbak és gyakran súlyosabbak annál, mint amit a stressz vagy a fáradtság okozhat.
Gyógyszerkereső
A fátyol- és gomolyfelhők mellett legalább többórás, hazánk északi felén sok napsütés várható, hiszen nyugat felől - főként a déli országrészbe - vastagabb felhőzet érkezik. Helyenként hazánk délnyugati felén eső, zápor, akár egy-egy zivatar sem kizárt. Az északnyugati, északi szél nagy területen megélénkül, néhol - főként a csapadékgócok környezetében - erős lökések is előfordulhatnak.A csúcsérték 24 és 31 fok között valószínű nyugaton az alacsonyabb, délkeleten a magasabb értékekkel. Hétfőn már nem kell fronthatásra számítani, ugyanakkor a vasárnapi hidegfront mögött enyhébb levegő áramlik a Kárpát-medencébe, így egyelőre a hőség sem tér vissza.