Daganatos Betegség
Ezeknél a daganatoknál a legnagyobb az esély a túlélésre
A daganatos betegségekkel kapcsolatban sok emberben még mindig az az elképzelés él, hogy a diagnózis egyenlő a halálos ítélettel, és a betegnek esélye sincs többé teljes életet élni. Bár az valóban igaz, hogy a daganatok követelik a világon a legtöbb emberéletet, de bizonyos betegségeknél jóval nagyobb a túlélési arány.
Élet a rák után. Ez sem könnyű!
A rákbetegség esetében nemcsak a diagnózis elfogadása és a kezelések végigcsinálása rendkívül megterhelő, de a gyógyulás után a mindennapokba való visszailleszkedés is komoly nehézségeket okoz a betegeknek. A The Telegraph a rák legyőzése utáni nehézségekről, és a lehetséges megoldásokról közölt cikket.
Egy hét a méhnyakrák elleni küzdelemért
A nőket sújtó daganatos megbetegedés veszélyeire, az éves szűrővizsgálatok és a védőoltás fontosságára hívja fel a figyelmet a XI. Európai Méhnyakrák Megelőzési Hét január 22-28. között. Országszerte több mint 70 településen tartanak előadásokat a témában, jelképesen gyöngyöt fűznek, Budapesten pedig egy fotókiállításon is bemutatják a betegségben érintettek igazi érzelmeit.
Kapcsolódó videók
VideóRendelő: Milyen ma Magyarországon a daganatos betegségek okozta halálozás?
32-33 ezer ember hal meg évente Magyarországon daganatos megbetegedések következtében. Ez az arány az 1990-es évek óta nem sokat változott, pedig a szűrőprogramok segítségével sokat lehetne ezen javítani - mondja el válaszában Dr. Ágoston Péter sugárterapeuta, onkológus.

VideóRendelő: 40 felett milyen szűrővizsgálatokra menjen egy férfi?
Dr. Borbényi Erika szerint már a szűrővizsgálatok előtt érdemes körülnéznünk a családunkban, hogy kinél milyen betegségek voltak - ez ugyanis felérhet egy genetikai elemzéssel!

VideóRendelő: Vérből kimutatható a daganat a szervezetben?
Dr. Borbényi Erika szerint pusztán vérvizsgálattal nem lehet kimutatni azt, hogy valaki szervezetében növekszik-e daganat vagy sem. A tumormarkerek mérése jó ötlet, de igen bizonytalanok az eredmények.

VideóRendelő: Mit kell tudni a Gerson-terápiáról?
Könnyen elfordulhat, hogy a Gerson-terápia sikeressége azon múlik, hogy valaki eleget tud-e enni - állítja dr. Borbényi Erika.
VideóRendelő: Mit kell tudni a Gerson-terápiáról?
Könnyen elfordulhat, hogy a Gerson-terápia sikeressége azon múlik, hogy valaki eleget tud-e enni - állítja dr. Borbényi Erika.
VideóRendelő: Mik a melanóma tünetei?
Problémára utalhat a bőr alatti kötőszövetek, az anyajegy pigmentációjának megváltozása is, nemcsak az, ha eltorzul az anyajegy. Olvasónk kérdésére Dr. Borbényi Erika válaszolt.

VideóRendelő: Szódabikarbónával a rák ellen?
Dr. Borbényi Erika onkológus szerint nem érdemes bedőlni az interneten terjedő híreknek, vagyis annak, hogy a szódabikarbóna gyógyítja a rákot.
VideóRendelő: Szódabikarbónával a rák ellen?
Dr. Borbényi Erika onkológus szerint nem érdemes bedőlni az interneten terjedő híreknek, vagyis annak, hogy a szódabikarbóna gyógyítja a rákot.
Gyógyszerkereső
Kérdések - válaszok
34 éves tanítónő vagyok. A problémám az, hogy nagyon változó értékeket mutat a vérsüllyedésem: 20 és 65 között ingadozik...
Általánosságban a legfontosabb fokozott süllyedést okozó betegségek az alábbi csoportokba sorolhatók: gyulladás, daganatos betegség, immunológiai ill. hematológiai kórkép. Ezek irányába érdemes vizsgálatokat végezni: sok kórkép már laborvizsgálattal...
Páromat nyelőcső rákkal műtötték. El kellett távolítani az egész gyomrát. Sokat fogyott azóta. Szabad-e ilyenkor erős ta...
Nem. A daganatos betegségek szóródásához, terjedéséhez vezethet minden masszáz, masszírozás, de a termálfürdők, gyógyfürdők, mágneses ágyneműk stb. is.
Nyelvemen egy fél centiméteres leucoplacia elváltozást vett észre a fogorvosom. Miután fog szakorvos is megnézte, műtéti...
A leukoplakia praecancerosus elváltozás a nyálkahártyán. Azt jelenti, hogy nem rák, de rákmegelőző állapot, amiből előbb-utóbb rák alakulhat ki.
A rákos betegség valamilyen módon megelőzhetők? Mit érdemes fogyasztani, milyen táplálék-kiegészítőt immunerősítőt érdem...
Miután sokszor nem lehet pontosan meghatározni egy okot, ami miatt a daganat kialakul, nem is lehet biztosan megelőzni. Általában a genetika, környezeti hatások és egy csomó ismeretlenül maradó tényező együttesen játszik közre egy-egy daganat kialaku...
Az anyukám csontvelő daganatban szenved ami a gerincében van. Jár minden hónapban egyszer infúziós kezelésre, de nem lát...
A jelenlegi állapotot döntően a betegsége határozza meg, a lábremegést is a daganat fizikai megléte okozza, a gerincvelői idegek nyomása. Az infuzió is ronthatja a vérképet, fáradtságot okozhat, étvágytalanságot. Ezért az erőnlét megőrzése miatt font...
Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadozás a déli órákig még a déli megyékben is, majd egyre inkább csak az északkeleti, keleti tájakon fordulhat elő. Délután az északkeleti, keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A hőmérséklet csúcsértéke nagyrészt 9 és 12 fok között alakul, de a keleti és déli naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb, az északnyugati, nyugati vidékeken pedig alacsonyabb értéket is mérhetünk. A késő esti hőmérséklet 3 és 9 fok között valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.