Társadalom
Egészségügy
„Nálunk a csapatmunka életet menthet” - Poroszkai German Istvánnal, az Év Mentősével beszélgettünk
Huszonkét évesen egy szívritmuszavar miatt rosszul lett, mentősként dolgozó barátja juttatta őt kórházba – így tapasztalhatta meg Poroszkai German István, milyen fontos feladatot látnak el a szirénázó életmentők. Immár harminc éve ő is a mentőszolgálat munkatársaként dolgozik, idén pedig az Egészséghősök pályázat Év Mentőse díját is átvehette.
Sok magyar gyógyszernek hiszi az étrend-kiegészítőket
A fiatalok 72 százaléka tisztában van azzal, hogy az étrend-kiegészítők az egészséges táplálkozást támogatják, 23,6 százalékuk azonban tévesen a gyógyszerek csoportjába sorolja ezeket a termékeket, ráadásul nagy arányban próbálják ki ezeket a szereket - derül ki a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) és a TÁRKI Társadalomkutatási Intézet Zrt. idei közös kutatásából.
Placebót kaphatunk rendes gyógyszer helyett
Az orvosok évszázadok óta felhasználják a placebó erejét. A 20. század közepéig rendszeresen adtak placebót a betegeknek, és az akkoriban orvosi etikával foglalkozók ezt "szükséges megtévesztésnek" nevezték. Más megközelítésben felkérték a szervezetet, hogy gyógyítsa magát. Hogy jól tették, arra most újabb bizonyíték van.
A koronavírustól már sosem szabadulunk meg?
A járványtanban az endémia egy bizonyos betegség megszokott előfordulását jelenti egy adott népességben. Amikor egy vírus endemikussá válik, tulajdonképpen belakja magát egy meghatározott terület, például egy ország populációjába. A SARS-CoV-2-nek ez sikerült a világ legtöbb országában.
Miért jelennek meg arcok a hétköznapi tárgyakon?
Aki hajlamos arcokat felfedezni a körülötte lévő élettelen tárgyakban, például egy felhőben, egy fatörzs odvaiban és göcsörtjeiben vagy egyes sziklaalakzatokban, biztos lehet benne, hogy nincs egyedül. De miért keresi vajon az agyunk az élőt a holt anyagban is?
Dobogós lehet a COVID-19 a halálos betegségek között
A legutóbbi jelentések alapján az új koronavírussal fertőződöttek száma megközelíti a 22 milliót, a COVID-19-ben elhunytaké pedig a 770 ezret. Ezek a számok nyilvánvalóan tovább emelkednek még, hiszen a járványnak koránt sincs vége. De mit jelentenek ezek az értékek más halálos betegségek adataihoz és más halálokokhoz viszonyítva?
Kórházfelújítással készülnek a második hullámra
Tizenhét budapesti kórház higiéniai felújításáról döntött a kormány 60 milliárd forint uniós és hazai forrás felhasználásával, a koronavírus-járvány esetleges második hullámára készülve - jelentette be az emberi erőforrások minisztere.
Koronavírus: ezek a legkockázatosabb tevékenységek
Jön a koronavírus-járvány második hulláma, amelynek előszele egyes szakértők szerint már itt is van. Az első hullám idején megtanultuk, hogy a távolágtartás, a kézmosás és fertőtlenítés és a maszkviselés hogyan óvhat meg a fertőzéstől. Van azonban más is a hétköznapi tevékenységünk során, amire figyelnünk kell.
"Egy egészségügyi dolgozó bárhová kirendelhető"
Budapesten a veszélyhelyzet idején 8 járóbeteg-rendelőintézetből rendeltek ki asszisztenseket nővérnek koronavírus-fertőzötteket ellátó osztályokra. Közülük senki sem kapta el a vírust, és összességében pozitív tapasztalatokról számoltak be.
A BMI önmagában nem elég, más is kell a teljes képhez
A testtömeg-index vagy a BMI fogalmával már a legtöbb embert találkozott, sőt az online kalkulátorok segítségével talán meg is határozta a saját mutatószámát. Csakhogy a BMI használhatósága elég korlátozott. Más is kell hozzá, hogy helyes képet nyerjünk az egészségi állapotunkról és a bennünket fenyegető betegségek kockázatáról.
Újabb vélekedés, ki kaphatja el könnyeben a koronavírust
Tudjuk, hogy az alkohol - különösen, ha gyakran és túlzott mértékben fogyasztjuk - súlyos veszélyt jelenthet egészségünkre. A COVID-19 esetében pedig az alkoholfogyasztás miatt legyengült immunrendszer egyet jelent a betegség növekvő kockázatával és a potenciálisan súlyos szövődmények megjelenésével.
Megtalálták a mutációs ködöt, a rák egyik fő forrását
A hipermutáció egy olyan szokatlan esemény, amely sok hasonló mutációhoz vezethet egyszerre, súlyosan károsítva a genetikai anyagunkat és potenciálisan rákot okozva. A lokális hipermutáció legismertebb típusa a mutációs zuhany vagy zivatar kis területen, például egyetlen génnél eredményez számos genetikai változást.
Koronavírus: miért hiszünk el életveszélyes ostobaságokat?
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója, Tedros Adhanom Ghebreyesus is figyelmeztetett, hogy nem csak a koronavírus-pandémiával, hanem a hozzákapcsolódó álhíráradattal, a infodémiával is meg kell küzdeni. Vajon miért hisznek az emberek olykor még az életveszélyes ostobaságokban is?
Koronavírus: otthon legkönnyebb elkapni
A koronavírussal való megfertőződés szempontjából a legveszélyesebb hely a háztartás - derítette ki egy nemrégiben megjelent tanulmány. Azaz fontos mindent megtenni azért, hogy a betegséget kívül tartsuk az otthonunkon, és azoknak az embereknek a körén, akikkel gyakran és tartósan érintkezünk.
Nagyrészt derült idő lesz, de nyugaton, délnyugaton néhol (zúzmarás) köd képződhet, illetve az északkeleti harmadban csak az éjszaka második felében csökken a felhőzet. Csapadék nem várható. Az északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből, majd nyugatira, délnyugatira fordul.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -7 és -1 fok között alakul, de a derült, szélvédett helyeken ennél több fokkal hidegebb is lehet. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.