Koronavírus: még mindig bajban a fogorvosok

Minden harmadik fogorvos arról számolt be, hogy továbbra is nehézkesen jutnak megfelelő védőfelszereléshez és fertőtlenítőszerhez.

Ahogy arról korábban beszámoltunk , az aeroszolképződéssel járó fogászati beavatkozásokat a kormány a járvány kezdetétől fogva a kockázatos kezelések közé sorolta. Ez egyébként összhangban van az Egészségügyi Világszervezet (WHO) álláspontjával is. Ilyen esetekben a hazai jogszabályok értelmében a védekezés költségeit az államnak kéne vállalnia - mégis a fogászati szolgáltatóknak több százezer forintot kellett áldozniuk erre a célra. Beszámolók szerint ugyanis az állam által biztosított védőeszközökből alig kapott ez az egészségügyi terület, a nekik szánt adag elosztása pedig akadozott.

Az elmúlt négy hónapban azért javult valamelyest a helyzet. Míg márciusban a fogorvosok 90-98 százalékának okozott nehézséget a maszkok és fertőtlenítőszerek beszerzése, most már "csak" harmaduk panaszkodott erre - derült ki a Magyar Orvosi Kamara közreműködésével készült friss felmérésből, amelyet a Népszava ismertetett. A kérdőívet a köztestület Fogorvosi Területi Szervezete juttatta el 6319 fogorvoshoz, és csaknem kilencszázan töltötték ki.

Ez az ország kezelte a legjobban a járványt Dél-Koreának anélkül sikerült kontroll alatt tartania a koronavírust, hogy súlyos nyomás alá helyezte volna az egészségügyi ellátórendszerét és a gazdaságát. Mit tanulhatunk az ázsiai országtól? Erre kerestük a választ korábbi cikkünkben .

A válaszok szerint ugyan már nincs készlethiány fertőtlenítőszerekből, védőköpenyből, gumikesztyűből és maszkból, mint tavasszal, de azokért két-háromszor annyit kérnek a kereskedők, mint a járvány előtt. Emiatt a szolgáltatók csaknem kétharmada 200 ezer, ötöde félmillió forintnál is többet fordított arra, hogy a járvány ideje alatt biztonságos körülményeket teremtsen a betegek ellátásához. Az automata kézfertőtlenítők száma is megduplázódott a várókban, bár a rendelők többségében még így sem található.

A felmérésből kiderült, hogy március óta a fogorvosok 85-89 százaléka jutott sebészi maszkhoz, gumikesztyűhöz, ám a munkájukhoz előírt, jobban szűrő FFP2 maszkot csak 64 százalékuk kapott. Egyéb eszköz, például felületfertőtlenítő, vízlepergető köpeny a rendelők mindössze 7 százalékába került. "Az adatokból egyértelmű, hogy az amúgy is rosszul finanszírozott alapellátók nagy összegeket fordítottak a védekezésre, és nem is kaptak meg minden olyan eszközt, amire szükség lett volna" - összegzett Nagy Ákos, a Magyar Orvosi Kamara fogorvos alelnöke. Kitért arra is, hogy bár a magánszolgáltatók nem kaptak állami segítséget, de ők ezt a plusz költséget érvényesíthetik az áraikban, míg a közfinanszírozott ellátók esetében erre nincs lehetőség.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Napos idő lesz kevés fátyolfelhővel, csapadék nélkül. Főként Borsodban és az Alföldön néhol megélénkül az északkeleti, keleti szél.Kora délután 9 és 13 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!