"Egy egészségügyi dolgozó bárhová kirendelhető"

Budapesten a veszélyhelyzet idején 8 járóbeteg-rendelőintézetből rendeltek ki asszisztenseket nővérnek koronavírus-fertőzötteket ellátó osztályokra. Közülük senki sem kapta el a vírust, és összességében pozitív tapasztalatokról számoltak be.

Bár minden egészségügyi dolgozónak tisztelet jár munkája és kitartása miatt, a legnagyobb elismeréssel jelenleg azok felé kell lennünk, akik az elmúlt hetekben, hónapokban a kórházak COVID-osztályán dolgoztak, illetve dolgoznak még mindig. Ők azok, akik nap mint nap ki voltak (vannak) téve a fertőzésveszélynek, sokszor emiatt családjukat sem láthatták hosszú idő keresztül, mégis szorgalmasan segítették a koronavírus elleni harcot.

Felfedezték a koronavírus gyenge pontját Az áttörő kutatási eredménynek köszönhetően egy lépéssel közelebb kerülhet az orvostudomány ahhoz, hogy sikerüljön legyőzni a vírust, ezzel pedig végre megfékezni a pandémiát. Részletek itt.

A Medicina 2000 Magyar Járóbeteg Szakellátási Szövetség adatai szerint Budapesten a veszélyhelyzet idején 8 járóbeteg-rendelőintézetből rendeltek ki asszisztenseket nővérnek ezekre az osztályokra. Az összesen 53 kirendelt szakdolgozó és a néhány orvos több mint 11 és félezer munkaórát teljesített igazolt koronavírusos betegeket ellátó osztályokon - összegzett az InfoRádiónak Pásztélyi Zsolt, a szervezet elnöke. "Egy egészségügyi dolgozó veszélyhelyzetben bárhová kirendelhető. A kirendelteknek vagy volt, vagy nem volt kórházi előéletük, és alapvetően két kórházban, a Korányiban és a Bajcsy-Zsilinszky Kórház COVID-osztályán dolgoztak" - tájékoztatott.

Védőfelszerelést viselő ápoló koronavírusteszthez vesz mintát egy betegtől. Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Védőfelszerelést viselő ápoló koronavírusteszthez vesz mintát egy betegtől. Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Volt, aki nagyon félt

A beszámolók alapján a kirendelési utasításokat vegyesen fogadták mind az érintettek, mind a szakrendelők vezetői. Pásztélyi Zsolt kifejtette, hogy volt, ahol már előre fel voltak készülve erre, de több helyen nem. Ám a járóbeteg-szakellátásban emiatt - főleg a lecsökkent betegszám miatt - nem volt fennakadás. Mint mondta, ott volt sikeresebb a változtatás, ahonnan önkénteseket toboroztak. Természetesen nem mindenki tudta vállalni a 24 órás készenlétet és éjszakai ügyeletet családja miatt, mások pedig nagyon féltek.

A kirendeltséget vállaló dolgozók azonban hamar integrálódtak a kórházi működésbe, és pozitív tapasztalatként élték meg, hogy láthatták a legmodernebb lehetőségeket, védőfelszereléseket, gyógyszereket. "A fogadó intézmények tárt karokkal várták őket, megfelelő kiképzést kaptak" - mondta a Medicina 2000 Magyar Járóbeteg Szakellátási Szövetség elnöke.

Nagyjából két hónapon át tartott a kirendeltség, ezt mindenki egészségesen és gond nélkül tudta teljesíteni. Általában egyhuzamban 3-5 órát kellett dolgozniuk a védőfelszerelésben, majd átöltözés után 1 óra adminisztratív munka következett, és utána ismét be kellett öltözniük, hogy a betegekkel foglalkozzanak.

Betartotta a szabályokat, mégis koronavírusos lett a pilisborosjenői asszisztens - részleteket az nlc.hu cikkében olvashat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Sok napsütésre számíthatunk a nagyrészt felhőtlen vagy kissé fátyolfelhős égbolt mellett, így csapadék sem lesz. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között alakul. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.