Szeptemberben indulhat a kórházfelújítási program

Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár szerint szeptemberben indul a fővárosi kórházak 60 milliárd forint értékű felújítási programja.

Horváth Ildikó hangsúlyozta: először a koronavírus-fertőzöttek kezelését is ellátó intézményekben, így a Szent László -, a Szent János Kórházban, illetve a Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben kezdődik meg a munka. Ennek célja, hogy még biztonságosabb környezetet teremtsenek a betegeknek.

Védőfelszerelést viselő orvos vizsgál egy lélegeztetőgépre kötött koronavírusos beteget a Szent László Kórházban.
Védőfelszerelést viselő orvos vizsgál egy lélegeztetőgépre kötött koronavírusos beteget a Szent László Kórházban. Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Horváth: az elmúlt 10 évben jelentős fejlesztések történtek

Arról, hogy az Eurostat adatai szerint Magyarországon 8 év alatt több mint kétharmadával növekedett az elvégzett CT-vizsgálatok száma, az államtitkár közölte: az elmúlt tíz évben jelentős fejlesztések történtek a képalkotó diagnosztika területén. Mint mondta, korszerű, a betegeknek kisebb sugárterhelést jelentő CT- és MRI-berendezéseket szereztek be. Horváth Ildikó kitért arra is, hogy a betegségek megelőzése érdekében számos szűrőprogramot indított az egészségügyi kormányzat.

Orvosi képalkotás: ez történik, ha átvilágítanak Orvosaink diagnosztikai gyakorlatában ma is kulcsfontosságú a szemmel látható jelek értelmezése. Ebben segítenek nekik az orvosi képalkotó eljárások. De kinek kell röntgen, kinek MRI, és kinek ultrahang? És melyiket nem ajánlják várandós anyáknak? Részletek itt .

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Azonnali, tartós és pusztító fájdalom: a legmérgezőbb emlős horror csípést okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +2 °C

Északkelet felől további felhőzet érkezik, így míg a Dunántúlon gyorsan, addig hazánk keleti felén csak lassan csökken érdemben a felhőzet. Csapadék nem valószínű. Mindenütt mérséklődik, gyengül a légmozgás. Késő estére 6 és 12 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +6 fok között alakul. A hidegre hajlamos, derült helyeken gyenge fagy is előfordulhat, a felhősebb részeken pedig kissé magasabb értéket is mérhetünk. Frontmentes időre számíthatunk, ugyanakkor a gyors napközbeni melegedés sokaknál kiválthat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered a stressz testi jeleit? – Bőrtünetek is árulkodhatnak a túlhajszoltságról Alvászavar, kimerültség, ingerlékenység – sokszor észre sem vesszük, hogy mindezek hátterében a stressz áll. Vajon mennyit tudsz arról, hogyan hat a szervezetünkre a mindennapi feszültség? Teszteld magad kvízünkkel!
kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!