Koronavírus: szakrendelők segítették ki a kórházakat

A fővárosban nyolc járóbeteg-rendelőintézetből rendeltek ki asszisztenseket a koronavírus ellen küzdő osztályokra.

A népegészségügyi szakigazgatási szerv intézkedése nyomán, a járvány ideje alatt Budapesten 8 járóbeteg-rendelőintézetből rendeltek ki asszisztenseket a COVID-ellátó osztályokra nővérként. A Medicina 2000 Magyar Járóbeteg Szakellátási Szövetség adatai szerint összesen 53 szakdolgozó és a néhány orvos kolléga több mint 11.500 munkaórát teljesített, jellemzően szigorú járványügyi körülmények között, igazolt koronavírusos betegeket ellátó osztályokon.

Áprilistól megkezdődött az átcsoportosítás

Egészségügyi válsághelyzetben az egészségügyi dolgozót kötelezhetik arra, hogy olyan egészségügyi intézményben vegye fel a munkát, amely a válsághelyzet felszámolásában részt vesz. Ezt nevezik kirendelésnek, ami vonatkozhat meghatározott személyre vagy az egészségügyi szolgáltatónál meghatározott számú, továbbá meghatározott képzettséggel rendelkező egészségügyi dolgozóra. A megyei kormányhivatal dönt arról, hogy szükséges-e a kirendelés, és ha igen, akkor utasítja az adott egészségügyi intézmény vezetőjét, hogy küldje a dolgozókat.

Az első kirendelésekre már a járvány elején, április második hetében sor került. A kirendelési felszólítás nagyon hirtelen jött, nem is sikerült mindig a rendelkezésre álló rövid határidőre megtalálni a megfelelő önkénteseket. A szakellátási szövetség közleménye szerint volt olyan 18 órakor érkező határozat, ami aznap 20 órára írta elő a kért kirendelési létszám kiállítását.

Szakrendelőkből érkezők segítették ki a kórházakat. Fotónk illusztráció, forrás: Getty Images
Szakrendelőkből érkezők segítették ki a kórházakat. Fotónk illusztráció, forrás: Getty Images

Egy szakrendelőből egyszerre jellemzően 5-10 szakdolgozót rendeltek ki. A szakrendelők menedzsmentje igyekezett mind a fogadó intézmény, mind az érintett munkatársak érdekeit maximálisan figyelembe venni, ezért olyan dolgozókat küldtek, akik releváns (például fekvőbeteg-ellátásban szerzett) tapasztalatokkal rendelkeztek. A kirendelt egészségügyi dolgozók munkaideje jellemzően a maximálisan engedélyezett napi 12 óra volt, a feladataikat zömében igazolt koronavírusos betegeket ellátó osztályokon, teljes védőfelszerelésben kellett végezniük.

Az asszisztensek összességében pozitívumként élték meg, hogy nagy szeretettel fogadták és egyenrangú félként kezelték őket - olvasható a Medicina 2000 közleményében. Feleleveníthették a már megkopott tudásukat az osztályos munkáról, megtanultak új dolgokat, valamint új eszközök használatát. Igen fontos volt, hogy elegendő gyógyszer, védőfelszerelés állt a rendelkezésükre, és őszintén meglepődtek azon, mennyi felajánlást kaptak a COVID-osztályok (például ital, édesség, sós rágcsálnivalók).

Gyorsan összekovácsolódtak a dolgozók

Nehézség volt viszont, hogy a kórház sok esetben távol volt a lakhelytől, nehézkes volt az odautazás, feljutás. Nyilván volt az asszisztensekben az ismeretlentől, a fertőzéstől való félelem és az ebből adódó szorongás . A munkabeosztás nagyon nagy rugalmasságot igényelt tőlük, sokszor egész nap készenlétben álltak, készen az éjszakai, hétvégi műszakra is, várva, mikor hívják őket. "A 40, különböző helyről kirendelt szakdolgozó, akik soha nem dolgoztak együtt, egy pillanat alatt összekovácsolódtak, és rögtön úgy dolgoztak együtt, mintha már évek óta kollégák lennének." - nyilatkozta az egyik önkéntesen munkát vállaló asszisztens.

Összességében sok tapasztalattal lett gazdagabb a szakrendelők menedzsmentje és az érintett munkatársak is a CoV-2019 járványban. A járványügyi kijelölés esetén az anyaintézmény munkavállalói maradnak a kirendelt egészségügyi dolgozók, viszont a munkavégzést egy kijelölt intézményben kell végezniük, szakmai eligazításban részesülnek a fogadó kórházban, és az ottani szabályoknak megfelelően kell végezniük munkájukat.

Persze eközben a szakrendelők is működtek és a kirendelt kollégák helyettesítését is meg kellett oldani házon belül. Mindemellett a kirendelt kollégák fizetését, pótlékait, költségeiket a küldő intézet viseli. Elmondható tehát, hogy a szakrendelők, humánerőforrással és anyagi eszközökkel egyaránt támogatták a koronavírusos betegek kezelését végző kórházakat - olvasható a közleményben.

A járvány ellenére is megtartja a gólyatábort az egyetemek és főiskolák többsége - a részletekért olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkét .

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Napos idő lesz kevés fátyolfelhővel, csapadék nélkül. Főként Borsodban és az Alföldön néhol megélénkül az északkeleti, keleti szél.Kora délután 9 és 13 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!