A régi vicc így szól: Egy görbe este után hazatér a kapatos férfi, és igyekszik otthon eligazodni. Amikor a tekintete a konnektorra esik, ezt kérdezi: - Mi van röfi?! Befalaztak? Az emberi agy azonban akkor lódul meg igazán, ha két szemnek és egy szájnak, esetleg emberi orrnak látszó foltot, alakzatot észlel. Bármiben képesek vagyunk meglátni az állatot, de különösen az embert. Ez a jelenség a pareidolia . Az arc-pareidolia egy közöséges emberi állapot, amely az agyunk vezetékezéséhez kapcsolódik. Az Új Dél-Walesi Egyetem kutatásai egy friss tanulmány szerint kimutatták, hogy ezeket a hamis arcokat az agynak ugyanazokkal a vizuális mechanizmusaival dolgozzuk fel, mint amikor igazi arcot látunk.
A Psychological Science (Pszichológia Tudomány) folyóiratban közzétett tanulmányban Colin Palmer, az egyetem Pszichológiatudományi Iskolájának vezető kutatója kifejti, hogy nagyon gyakran fedezünk fel arcokat hétköznapi tárgyakon is, a közösségi médiában rengeteg mém született ennek hatására. "Az olyan tartalomgyűjtő felületeken, mint a Flickr vagy a Reddit, sok ezer fénykép található a világ minden táján megtalálható hétköznapi tárgyakról, amelyek hasonlítanak az arcokra. Ezeknek az objektumoknak a feltűnő tulajdonsága, hogy nem csak arcnak tűnnek, hanem személyiséget is közvetíthetnek. Például a ház ablakai úgy nézhetnek ki, mintha két szem meredne ránk, vagy a kettévágott paprikából egy smiley bámul ránk " - mondja Palmer.
Miért fordul elő arc-pareidolia?
Hogy a kérdésre választ kapjunk, meg kell vizsgálnunk, hogyan ismerjük fel az arcokat. Míg az emberi arcok némileg eltérnek egymástól, vannak közös vonásaik, például a szem és a száj térbeli elrendezése. "Az emberi arcot meghatározó alapvető mintára az agyunk különösen rá van hangolva. Ha ezt a mintát látjuk tárgyakon, akkor alakulhat ki a pareidolia. De az arc érzékelése nemcsak azt jelenti, hogy észrevesszük a szemek, száj és orr helyzetét, hanem megpróbáljuk leolvasni az arcokról származó információkat is, például azt, hogy figyel-e ránk, boldog vagy ideges" - idézte a MedicalXpress a kutatót.
Az agyunknak vannak olyan részei, amelyek kifejezetten az ilyen típusú információk kinyerésére szakosodtak az érzékelt képekből. Colin Palmer és kutatótársa, az egyetem professzora, Colin Clifford arra keresték a választ, hogy amikor az egyik ember a másikra néz, aktiválódnak-e ugyanazok a mechanizmusok az agyban, amelyek a fontos közösségi információkat szűrik ki. Erre az érzékszervi adaptáció néven ismert módszert alkalmazták. Ez egyfajta vizuális illúzió, amelyben az ember észlelését befolyásolja egy nemrégiben látott esemény. "Például ha többször mutatnak olyan képeket, amelyeken az arcok a bal oldalunkra néznek, akkor az érzékelésünk idővel megváltozik, és az arcok elkezdenek inkább jobbra nézni, mint valóságban" - mondja erről Dr. Palmer. (Arról van szó, hogy az érzékszervi adaptáció során az ismételt ingerre való érzékenység csökken, ami azonban felszabadítja a figyelmünket és egyéb erőforrásainkat, hogy jobban befogadhassuk a környezet más ingereit. Úgy is mondhatjuk, hogy az agy ebben az esetben már nem törődik a valóság pontos megjelenítésével, az erőforrásait az új információk befogadására fordítja.)
Megállapították, hogyha olyan képeket mutattak a kísérletben résztvevőknek, amelyek arc-pareidoliát válthattak ki, az egy oldalra forduló tekintetek ismétlése megváltoztatta az emberi arcok érzékelését és felfogását. Ez a kutató szerint azt bizonyítja, hogy azok az aktív idegi folyamatok, amelyek akkor jelennek meg, ha arc-pareidoliát tapasztalunk meg, illetve akkor, ha valódi emberi arcot nézzük , átfedik egymást. Ezért, ha azt érezzük, hogy egy objektum "ránk néz", vagy valamilyen "érzetet sugároz", az valószínűleg annak a következménye, hogy a tárgy jellemzői az agyunkban az emberi arcokról információt előállító folyamatokat indítottak el.
Evolúciós eredmény
Ezért tehát a tudósok úgy gondolják, hogy az arc-pareidolia egyfajta vizuális illúzió. Tudjuk, hogy az objektumnak valójában nincs elméje, de olyan tulajdonságokkal ruházzuk fel, mint például a tekintet és annak iránya, mert az aktívan működő vizuális rendszerünk az arcszerű tulajdonságokat a maga módján elkezdi feldolgozni. Palmer szerint az arc-pareidolia az evolúció eredménye. Ezt a jelenséget a majmok körében is megfigyelték, ami arra utal, hogy az agy ilyen jellegű működését a főemlősök örökölték.
"Agyunk fejlődése megkönnyítette a társadalmi interakciót, és ez formálja azt a módot, ahogyan látjuk a körülöttünk lévő világot. A hatékony arcfelismerés evolúciós előnye tehát közösségi, társadalmi szempontból fontos. Bizonyos esetekben - nyilván mindenkinek volt már ilyen tapasztalata - igazán kínos lehet, ha cserbenhagy minket az arcmemóriánk , vagy az arcfelismerő képességünk. De ha nagyon jól tudjuk felismerni az arcokat, akkor az hamis pozitív eredményre vezethet, például egy odvas fában arcot látunk, és az archoz különféle képzeteket társítunk. (Nagyon valószínű például, hogy Tolkien híres regényében, A gyűrűk urában az arc-pareidoliának köze volt az entek népének megszületéséhez.)
Az arcfelismerés megértése azért is fontos, mert vannak hozzá kapcsolódó betegségek. Ilyen arc prozopagnózia, amely az arcfelismerésre való képtelenség , vagy az autizmus, amely nehézséget okozhat a többi ember arcától származó információk leolvasásában, például érzelmi állapotuk meghatározásában. Palmer és társai ezért hosszabb távon azt kívánják megérteni, hogy milyen nehézségei vannak az arcfelismerésnek, és ezek milyen hatást gyakorolnak a mindennapi társadalmi működésre. Ezért a következő lépésük az lesz, hogy részletesebben megvizsgálják azokat a specifikus agyi mechanizmusokat, amelyek egy másik személy arcáról történő információ olvasáshoz kapcsolódnak, és kiderítik, hogy ezek a mechanizmusok eltérő módon működhetnek-e a különböző emberekben.
