Több ok miatt járhatunk edzeni, de az egyik legfontosabb az, hogy pár kilót leadhassunk. Akkor van baj, ha ez mégsem jön össze. Megmutatjuk, hol lehet a gond.
1. Nem fogyunk, ha mindig ugyanazt csináljuk
Ha minden edzés alkalmával ugyanazt csináljuk, jó eséllyel nem azokat az eredményeket érjük el, amiket szeretnénk. Ha ugyanazokat a gyakorlatokat ismételjük, a testünk hozzászokik a folyamatokhoz, mert egyszerűen semmilyen kihívást nem adunk neki. Váltott edzéstervre van szükségünk , az izmainkat új és különböző módokon kell terhelés elé állítanunk!
2. Ha túl finomak vagyunk magunkhoz
3. Ha egész nap nem mozgunk
Egy jó edzésterv nem elég. Sokan csak leedzik az egy órájukat és a nap többi részében meg egy helyben ülnek. Ha az edzést tényleg ki akarjuk használni, akkor a vérnek cirkulálnia kell. Lépcsőzzünk liftezés helyett. Gyalogoljunk többet. Csináljunk guggolásokat, ha sokat ültünk egy helyben. Mindezek apróságoknak hangzanak, de sokat segítenek.
4. Tilos jutalométkezéseket tartani
A kemény edzések után hajlamosak vagyunk sokat és jót enni, elvégre megérdemeljük, nem? Nem. Attól, hogy többet edzünk, még nem jelenti azt, hogy többet is kell ennünk. Ne felejtsük el: fogyni a konyhában is lehet . Ha fogyni akarunk, akkor fontos tudatosítani, hogy mit és mennyit eszünk naponta. Persze ehetünk, amikor nagyon éhesek vagyunk, de akkor sem szabad egy egész pizzát bevágnunk. A fogyás egyik trükkje, hogy ezeken is dolgoznunk kell.
5. Az edzőteremben csak elmegy az idő
6. Nem regenerálódunk megfelelően
Edzeni jó, de a testünknek pihenésre is szüksége van utána: ugyanis ki tudjuk meríteni annyira a testünket, hogy inkább ártunk neki, mint segítenénk. A túledzés laktátot és adenozin-trifoszfátot szabadít fel az izmainkban, mindkettő izomfájdalmat okoz. Az izmaink gyakorlatilag falba ütköznek és azt kérik tőlünk, hogy hagyjuk abba az edzést. Ha pedig a testünk a kimerültség miatt nem működik rendesen, nem úgy fog zsírt égetni, ahogy kellene.
7. Nem ismerjük a célpulzust
Nem az izzadás az edzésünk legjobb mérőszáma, a célpulzust kell ismernünk ahhoz, hogy tudjuk, a testünk megfelelően edződik-e. Szükségünk lesz egy pulzusmérőre , hogy tudjuk, hatékonyak vagyunk és azok is tudunk maradni.
8. Nem kiegyensúlyozott az edzés
Az edzést különféle gyakorlatokkal kell egyensúlyoznunk. Legyen benne kardió, erőnléti edzés, nyújtás . Ezek kombinációja adja a jól kiegyensúlyozott edzést, a különféle izmokat különféleképpen kell edzeni. Ha csak egyfajta gyakorlatot csinálunk, nem érjük el a célunkat.
9. Nem érezzük jól magunkat közben
Olykor érezhetjük úgy, hogy az edzés túl sok munka. Ha ez van, változtassunk. Próbáljuk ki a teniszt , valamilyen labdajátékot vagy bármilyen sportot, ami tényleg tetszik. Próbáljuk játékként megélni az edzést: ne azon gondolkodjunk, hogy mennyit kell még haladnunk vagy mennyit kell lenyomnunk.
10. Változtassunk a hozzáállásunkon!
Edzést pozitívan és határozottan kell csinálnunk. Hagyjuk a stresszt otthon vagy legalábbis az utcán, úgy kezdjünk el edzeni, hogy nem vonja el semmi a figyelmünket. Ha az első 3 perc után az van a fejünkben, hogy "úristen még 27 perc", akkor végig csak küszködni fogunk.