Edzés, étrend, szálkásítás

Sármos és izmos, pedig néhány éve még nem is edzett versenyszerűen. Világbajnok lett pár év alatt, amit a szigorú edzésmunkának és a figyelmesen kialakított táplálkozásnak is köszönhet.

Mióta sportol?

Rendszeresen mindössze 2005 óta. A gimnáziumi évek alatt kosaraztam, nagy álmom volt, hogy én is híres NBA játékos legyek. A kosárlabda mellett kezdtem el konditerembe járni, szerettem volna némi izmot pakolni az akkoriban még vékony testemre, hogy jobban bírjam a tempót a pályán. Amikor felkerültem Békéscsabáról Budapestre, a kosarazást felváltotta a fitnesz. Ezt eleinte csak hobbiszinten, a saját magam örömére csináltam, 2012 előtt meg sem fordult a fejemben, hogy versenyeken induljak.

Milyen kategóriában versenyez?

Bogár János sportoló

WBPF színekben, sportmodell kategóriában versenyzem. Azért esett a választásom erre a kategóriára, mert a többi kategóriához a 187 cm-es magasságom túl sok volt, illetve az alkatom sem alkalmas arra, hogy igazi, "hardcore gyúrós" legyek, azt gondolom, hogy a sportmodell kategória áll igazán jól nekem. Ez a sportág tökéletesen megfelel a céljaimnak, egyfelől mert alapvető igényem, hogy tetszem magamnak, illetve személyi edzőként fontos, hogy hiteles legyek az én segítségemmel formálódni vágyók számára. Ez a műfaj egyben az akaraterő próbája, a határok feszegetése, ahol a kitűzött célok, versenyek hajtanak előre, illetve van egy edzőpartnerem, akivel folyamatosan motiváljuk egymást.

Mivel foglalkozik civilben?

Elvégeztem az IWI testépítő és fitneszedző képzését, és jelenleg személyi edzőként dolgozom egy budapesti edzőteremben. Emellett a barátaimmal közösen indítottunk egy facebook oldalt, ahol életmód tanácsadással próbáljuk segíteni a követőinket, többek között edzéstippeket, recepteket osztunk meg az oldalon.

Fitneszversenyzőként milyen eredményeket ért el?

Először 2012 őszén indultam versenyen, a Fitparádén, ahol egyből a bronzérmet sikerült elhoznom. Erre még sem edzés, sem étkezés szintjén nem készültem tudatosan, fogalmam sem volt arról, hogy mit is néz pontosan a zsűri a versenyzőkön, mik az elvárások. Ez a harmadik hely azonban szárnyakat adott, pillanatok alatt eldöntöttem, hogy folytatom tovább a versenyzést. 2013-ban aztán már első helyet szereztem a WBPF magyar bajnokságon és a világkupán is. A tavalyi évben ismét magyar bajnok lettem, abszolút első helyet szereztem a Fitparádén, ezen kívül pedig WBPF Európa-bajnok és világbajnok lettem. A WBPF világbajnoki győzelem mindenképpen az eddigi pályafutásom csúcsa, ez az arany ragyog legfényesebben a gyűjteményemben. Ennek a győzelemnek viszont súlya van, hiszen a további versenyeken bizony már "illik" tartani ezt a színvonalat.

Mik a következő célok, versenyek?

Az idei évben is szeretnék indulni versenyeken, de csak a legfontosabbakon. Hosszú távon pedig a munkámra koncentrálok, abban szeretnék fejlődni és kiteljesedni.

Hogy néz ki az edzésterve?

Heti hatszor edzem és egy nap pihenőt tartok, az edzéstervet pedig mindig én állítom össze. Minden héten van egy melledzés, egy hátedzés, egy lábedzés, két váll-karedzés és egy kiegészítő edzés, amikor például hátsó vállra, vádlira vagy törzsre dolgozom. Én a rövidebb, maximum egy órás, de kifejezetten intenzív edzésekben hiszek, ahol közepes méretű súlyokkal 12 feletti ismétlésszámokat végzek, nekem ez vált be. Az edzéseimet aztán később a tapasztalatok alapján változtatom.

Milyen étrendkiegészítőket használ egy ilyen élsportoló?

Két vitaminról is kiderült, nem segítik az edzést - olvassa el cikkünkben, melyek ezek! Fitneszversenyzőként rendszeresen fogyasztok fehérjét. Napi két fehérjeturmixot iszom, egyet reggel, egyet pedig közvetlenül a reggeli edzést követően, kedvenc ízem a csokis. Régóta ismerem például a BioTech USA termékeit, például az Iso Whey Zero tejsavófehérje-izolátumot. Transzzsírmentes, hozzáadott cukrot nem tartalmazó, jól oldódó és gyorsan felszívódó fehérjeforrásként használható. A fehérjék hozzájárulnak az izomtömeg növekedéséhez és fenntartásához, de jó kiegészítés lehet a vegetáriánusok számára is, illetve segítségünkre lehet a fogyókúra során is.

Az étkezés tekintetében milyen irányelveket követ?

Az edzéstervhez hasonlóan az étrendemet is én állítom össze. A hét hat napján szigorú "clean eating" van, kerülöm a cukrot, a lisztet, a feldolgozott élelmiszereket. Igyekszem sok rostot és zöldséget bevinni, szeretem a brokkolit, a spenótot, a zellert és a zöldbabot. A húsokat variálom, hogy ne legyen olyan egyhangú, napi 200 gramm fehérjét viszek be, ami csirke, marha és hal. A hetedik napon viszont élvezem az életet, és eszem, amit megkívánok - nagyon édesszájú vagyok.

Mit kell tudni a versenydiétáról?

A versenydiétát az aktuális verseny előtt 6-8 héttel kezdem el, ilyenkor a szénhidrát ciklizálás alapelvét követem, a mennyiségeket saját módszer alapján állítom be, ez az én műhelytitkom. Ebben az időszakban több liter vizet fogyasztok, van, amikor napi 9-10 literrel is. Aztán a folyadékot hirtelen megvonom magamtól, ahogy a sót is, ettől lesz kellően mutatós izomzatom a színpadon.

Mit csinál a szabadidejében?

Ilyenkor pihenek, főzök, szeretünk moziba járni, kirándulni a párommal. 2013 nyarán részese lehettem egy hatalmas kalandnak. Dwayne Johnson főszereplésével Magyarországon forgatták a Herkules című filmet, ebben szerepeltem statisztaként, egyike lehettem a királyi testőröknek. Ehhez 4 hetes kiképzés járt, megtanították, hogyan meneteljünk a sereggel, hogyan vívjunk, vagy hogyan tartsuk a pajzsunkat. Kőkemény 3 hónap volt, napi 16 órát dolgoztunk a fóti Origo Filmstúdióban, általában rekkenő hőségben. Életre szóló élmény marad, az biztos!

Kedvet kapott a mozgáshoz, de nem tudja, hol kezdje? Edzőterem vagy otthoni edzés című cikkünkben segítünk!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Elszórtan záporok, jégdara záporok előfordulhatnak, egy-egy zivatar sem kizárt. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra