Táplálkozás
Egészség és gasztronómia
Egészséges táplálkozás, egészséges és egészségtelen ételek, kávé, cukor, adalékanyagok
Gyorsan és lassan emészthető élelmiszerek
Az emésztés komoly szerepet játszik az egészséges testsúly elérésében, illetve fenntartásában. Hogy egyes ételeket mennyi idő alatt emésztünk meg, egyéni tényezőktől is függ - olyanoktól, mint a fizikai állapot, az anyagcsere, az életkor, sőt még a nem is -, de ettől függetlenül meg lehet különböztetni gyorsan, illetve lassan emészthető ételeket.
A legkevésbé hizlaló alkoholos italok
Az alkoholfogyasztás már alapjáraton sem nevezhető egészséges szokásnak, ráadásul az ilyen italokban jóval több kalória van, mint azt sokan elsőre gondolnák. Éppen ezért, ha már alkoholt iszunk, amellett, hogy nagyon fontos a mértéktartás a mennyiséggel kapcsolatban, érdemes a lehető legenergiaszegényebb változatokat választani.
Délelőtt változóan felhős idő valószínű több-kevesebb napsütéssel, csapadék nélkül. Délután északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, több helyen fordulhat elő kis mennyiségű időszakos eső, zápor, nyugaton zivatar sem kizárt. A délnyugati, nyugati, majd az északnyugatira forduló szelet kísérhetik többfelé élénk, olykor erős lökések. Záporok, zivatarok környezetében is lehet szélerősödés.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Csütörtökön egy úgynevezett okklúziós front éri el térségünket, igen kedvezőtlen orvosmeteorológiai helyzetet teremtve.