Ma már alig eszünk krumplit

Negyedannyi krumplit eszünk, mint a háború után, mégsincs belőle elég.

Már csak negyedannyi krumplit eszünk

A magyar burgonyatermőterület a második világháború végén érte el csúcspontját több mint 3 millió hektárral. Ma ennek a területnek a törtrészén termelünk krumplit. Az elmúlt 70 évben ötszörösére emelkedett az egy hektáron elérhető hozam, miközben negyedére csökkent az egy főre eső krumplifogyasztás. Mindez nem elég ahhoz, hogy ebből az alapélelmiszerből önellátóak legyünk - írja az Agrárszektor .

A túlzott krumplifogyasztás hatásai A szervezetnek húszféle aminosavra van szüksége, amelyből kilenc életfontosságú, és ezeket a táplálkozással juttathatjuk a szervezetünkbe. Ezek mellett még vitaminokra, ásványi anyagokra és sok vízre is szükségünk van nap mint nap. Étrendünket több komponensből állítjuk össze, hogy mindezen igényt fedezni tudja, van azonban néhány étel, amelyen önmagában is elélhetünk, legalábbis egy darabig. Az egyik ilyen a krumpli .

Negyedannyi krumplit eszünk, mint korábban, krumpli burgonya burgonyafogyasztás burgonyafélék étrend táplálkozás
Negyedannyi krumplit eszünk, mint korábban

Mint írják, a magyarországi fogyasztás 75-80 százalékát fedezi a hazai termés, hiszen ma fejenként és évente átlagosan csak 25-30 kg burgonyát fogyasztunk el , szemben a korábbi 100-120 kilogrammal. Az elmúlt években 22-28 ezer tonna volt az import étkezési burgonya mennyisége.

A hámozásra váró krumpli alulmarad a konyhakész tésztával szemben

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szerint örvendetes lenne a félkész termékek jelenlegi 3-5 százalékot képviselő arányát jelentősen növelni, és a fogyasztás élénkítéséhez a burgonyaágazatban is szükség van a közösségi marketingre, valamint elengedhetetlenek a termelői együttműködések, a közös termelésszervezés és értékesítés. Ez nemcsak az árak ingadozását segítené mérsékelni, hanem a közös feldolgozás felé is vezethetne. Az erős feldolgozóipar hiányát nagyon megszenvedi az ágazat - írja a lap.

Milyen burgonya kerülhet a polcokra?

A piac tisztítása terén eredményes volt a szaktárca 2016. évi intézkedése, amely rendeleti szinten szigorította az étkezési burgonya forgalomba hozatali szabályait. Eszerint csak olyan étkezési burgonya kerülhet kereskedelmi forgalomba, amely ép, nincs eltávolított része, nem hiányos, tiszta és kemény, legkisebb átmérője pedig nem lehet kisebb 3,5 centiméternél.

Az előrecsomagolt és ömlesztett áru is csak azonos eredetű, fajtájú, minőségű, héj- és hússzínű burgonyagumót tartalmazhat. A csomagoláson minden esetben fel kell tüntetni a megnevezést, a fajtanevet , a csomagoló és forgalmazó nevét, címét, a csomagolás időpontját, a származási országot, valamint a burgonya főzési típusát.

A burgonya egyedileg nem azonosítható, gyorsan forgó tömegcikk, emiatt alanya számos visszaélésnek, illegális beszerzésnek és kereskedelemnek. Ugyanakkor az elektronikus áruforgalom-ellenőrző rendszer (EKÁER) nagymértékben kiszűrte a korábban jellemző illegális burgonyaszállítmányokat. Az ágazatot segíti továbbá, hogy 2017-től a burgonyatermelés is részesülhet a zöldségnövények termeléshez kötött támogatásából.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A pára- és ködfoltok megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!