Nem tilos a nassolás, ha ezeket esszük

Sokan úgy gondolják, hogy amint meghallják a diagnózist, miszerint cukorbetegségben vagy inzulinrezisztenciában szenvednek, örökre búcsút inthetnek a nassolásnak.

A hagyományos, agyoncukrozott és fehér liszttel készült nassolnivalókról érdemes lemondani! Ennek oka, hogy mindkét alapanyag a gyorsan felszívódó szénhidrátok csoportjába tartozik, tehát fogyasztásuk kezdetben hirtelen megemeli a vércukor szintet, majd 1-2 óra elteltével pedig túl alacsony lehet az értéke. Éppen ezért tör ránk ekkor kisebb-nagyobb falásroham, hiszen a szervezet éhezni kezd, ráadásul amennyiben ez sokszor megismétlődik, a hasnyálmirigy kifárad, inzulinrezisztenciát, később pedig cukorbetegséget eredményezve.

Tehát a cél, hogy többségében olyan ételeket fogyasszunk, melyek lassan emelik meg a vércukorszintet, ugyanis ekkor kevesebb inzulint kell termelnie a hasnyálmirigynek ahhoz, hogy a glükóz a sejtekbe jusson - mondja Varga Dóra, a Budai Endokrinközpont dietetikusa.

Évente egy ruhaméret A legújabb felmérések szerint akár évi három kilót is felszedhetnek azok az irodai alkalmazottak, akik egészségtelen ételek nassolásával próbálják átvészelni a munkanapot. Tudjon meg többet, kattintson! Természetesen amennyiben odafigyelünk, mit, mennyit és mikor eszünk, akkor belefér az IR/cukorbetegek diétájába is a nassolás. Mégis mikre figyeljünk oda? Fontos, hogy a cukrot valamilyen alternatívával pótoljuk. Erre ma már számtalan termék áll rendelkezésére, melyek egyáltalán nem, vagy csak kis mennyiségű energiát és szénhidrátot tartalmaznak. Így választhatunk természetes cukorpótlókat - mint például a xilit, az eritrit vagy a stevia-, illetve az olcsóbb árfekvésű mesterséges édesítőszereket közül is.

Só és zsír nélkül a pattogatott kukorica is szóba jöhet

Só és zsír nélkül a pattogatott kukorica is szóba jöhet

Az édes és sós sütemények elkészítésénél a legegyszerűbb, ha sima fehér liszt helyett teljes kiőrlésű lisztet, zabpehelylisztet, vagy akár a különlegesebb kókusz-illetve gesztenyelisztet választjuk, melyek magasabb rost tartalmuknak köszönhetően lassabban emelik meg a vércukorszintet.

Amennyiben nem akar bajlódni a sütéssel, a kisebb étkezéseknél bátran fogyaszthatunk gyümölcsöket (kivéve az aszalt gyümölcsöket, banánt, szőlőt). Vagy készíthetünk házilag is ízletes gyümölcsjoghurtot, túrókrémet, ha a natúr tejtermékekhez cukormentes lekvárt, vagy pépesített gyümölcsöt, zöldséget keverünk.

Továbbá a boltok polcain is találunk diabetikus édességeket, viszont jól válasszuk meg, melyiket tesszük a kosarunkba! Ugyanis találni köztük fruktózzal (azaz gyümölcscukorral) édesítetteket is, melyeket érdemes elkerülni, illetve nagy hibájuk, hogy jelentős részük fehér liszt alapú.

Sokan szeretik a tortilla-chipseket különböző ízesítésű mártogatós szószokkal. Elkészíthetjük ennek egészséges alternatíváját. Vegyünk nyers zöldségeket - répát, zeller szárat- és csináljunk hozzá az ízlésünkhöz közel álló szószt. Ez lehet például fokhagymás-joghurtos mártás, avokádó krém, esetleg hummusz - ugyanolyan gyorsan rá lehet szokni ezekre a mártogatós ételekre, mint a chipsekre.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.