Ultrafeldolgozott ételek: ijesztő hatással vannak az öregedésre

Jelentősen felgyorsítja a szervezet biológiai öregedését az ultrafeldolgozott élelmiszerek nagymértékű fogyasztása – állítja egy nemzetközi kutatócsoport.

Az utóbbi években egyre több tudományos bizonyíték születik az ultrafeldolgozott ételek káros hatásairól. Leegyszerűsítve azokat az élelmiszereket soroljuk e kategóriába, amelyek ipari előállítása során mesterséges, a háztartásokban ritkán fellelhető összetevőket használnak fel a teljes értékű hozzávalók kárára – írja az IFLScience. A többi között említhetők ebben a körben csipszek, üdítőitalok, instant tészták, jégkrémek, csokoládék, készételek, hamburgerek, energiaszeletek, vagy éppen kolbászok és egyéb hentesáruk egyaránt. Sőt, akár anyatej-helyettesítő tápszerek, gabonapelyhek, gyümölcsjoghurtok, kenyerek, de még vegán húsalternatívák is jelentős mértékű feldolgozáson eshetnek át az előállítása folyamat során.

élelmiszer-vásárlás, pénztári futószalag, élelmiszerek
Öregedésünket is felgyorsíthatja, ha nem jól döntünk az élelmiszerboltokban. Fotó: Getty Images

Persze többféle előnyös tulajdonság is szól ezen élelmiszerek mellett. Így akár az, hogy hosszú ideig megőrzik a szavatosságukat, egyszerűen és gyorsan előkészíthetők fogyasztás előtt, nem mellesleg az adalékanyagoknak köszönhetően az ízük is csábító lehet. Csakhogy mindennek ára van. Egy, az Age and Aging című tudományos folyóiratban most megjelent tanulmány például arra hívja fel a figyelmet, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszerek gyakori fogyasztása nagymértékben felgyorsíthatja a biológiai öregedést. Ez utóbbi fogalom a testünk sejtjeinek működésében fellépő változásokon és károsodáson, illetve funkcióvesztésen alapul, és lényegében azt mutatja meg, milyen idősek vagyunk valójában. Ha valaki jó általános egészségi állapotnak örvend, biológiai kora fiatalabb lehet annál, mint amit a naptár mutat. Rossz egészségi állapot mellett viszont ennek éppen az ellenkezője érvényesül.

Tekintve, hogy a világ népessége körében emelkedő tendenciát mutat a várható élettartam, és a 60 éven felüliek száma az évszázad közepére a kétmilliárd főt is átlépheti, bizony igen lényeges kérdés, hogy ez milyen biológiai életkorral társul majd. A népesség elöregedése és az ehhez kapcsolódó betegségek együttesen ugyanis hatalmas kihívások elé állítják a gazdaságot és a társadalmat. Éppen ezért minden olyan megközelítés, amely segíti a hosszú távú egészségmegőrzést, rendkívüli fontossággal bír. Az új kutatás pedig fontos mankót ad mindebben azáltal, hogy rámutat: az ultrafeldolgozott élelmiszerektől gyorsabban öregszik az emberi szervezet. Több mint 16 ezer résztvevő bevonásával a kutatók arra az eredményre jutottak, hogy azok, akik napi energiabevitele több mint kétharmadrészben ultrafeldolgozott ételekből származik, biológiai értelemben véve átlagosan 0,86 évvel idősebbek azoknál, akik kalóriabevitelük kevesebb mint 40 százalékát fedezik ilyen forrásból.

„Felfedezésünk hatalmas jelentőséggel bír, hiszen becsléseink alapján minden 10 százalékos növekedés az ultrafeldolgozott élelmiszerek fogyasztása terén közel 2 százalékkal fokozza a két éven belül halálozás és 0,5 százalékkal a krónikus betegségek kialakulásának kockázatát” – mutatott rá dr. Barbara Cardoso, az ausztrál Monash Egyetem táplálkozástudományi szakértője. „Ha feltételezzük, hogy egy átlagos felnőtt étrendje 2000 kalóriát tartalmaz naponta, úgy 200 extra kalóriát már körülbelül 80 gramm csirkefalatkával vagy egy kisebb csokoládészelettel is el lehet érni. Ez pedig több mint két hónappal gyorsítja a biológiai öregedésünket a naptári életkorunkhoz viszonyítva” – tette hozzá.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +18 °C

Hazánk északi és nyugati részén megnövekszik a felhőzet, és itt az éjszaka folyamán helyenként zápor, zivatar is előfordulhat. Délen, délkeleten még nagyrészt derült vagy gyengén felhős idő várható. A légmozgás döntően mérsékelt marad, de a Kisalföldön és az Alpokalján már lehetnek élénk lökések az északnyugatira forduló szélből.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 15, 22 fok között alakul, de északnyugaton, valamint a vízpartokon, magasan fekvő helyeken ennél pár fokkal melegebb, a hidegre hajlamos helyeken hűvösebb is lehet. Mivel még mindig egy anticiklon határozza meg a térségünk időjárását, fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A nők 80 százalékát érinti, mégis kevesen tudják, mit kell tenni vele – Teszteld a tudásodat! Tisztában vagy a változókori hőhullámok rizikófaktoraival, tüneteivel és kezelési lehetőségeivel? Kvízünkben most letesztelheted a tudásodat!
kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!