Ezekről az ételekről kellene leszoknunk

Sokan fogyasztanak rendszeresen, akár napi szinten is feldolgozott élelmiszereket, ám nem mindenki van tisztában azzal, hogy pontosan milyen élelmiszerek sorolhatók ebbe a kategóriába.

A fogyasztók szívesen leszoknának a feldolgozott ételekről, csak éppen nem tudják, hogy pontosan melyek is azok – hívta fel a figyelmet friss Facebook-posztjában a Rizikometer. Az élelmiszeripari trendekkel és kockázatfigyeléssel foglalkozó portál egy új amerikai kutatás eredményeire hivatkozva azt írta, a legtöbben nem tudják egyértelműen megfogalmazni, mit is értenek feldolgozott élelmiszer alatt.

A fogyasztók közel fele (49%) az összetevők listája alapján, 46%-uk a kiszerelés típusa szerint, míg 41%-uk a tápérték-táblázat áttanulmányozásával próbálja megállapítani, hogy az adott termék mennyire feldolgozott” – olvasható a bejegyzésben.
Sokan fogyasztanak rendszeresen, akár napi szinten is feldolgozott élelmiszereket. Fotó: Getty Images
Sokan fogyasztanak rendszeresen, akár napi szinten is feldolgozott élelmiszereket. Fotó: Getty Images

Ezeket nevezik feldolgozott élelmiszereknek

Feldolgozottsági szintjük alapján 4 kategóriára oszthatók az élelmiszerek. A 4-es csoportba tartoznak az ultrafeldolgozott termékek. Ezek olyan élelmiszerek, amelyek ipari alapanyagok, ízfokozók, színezékek vagy egyéb adalékanyagok felhasználásával készülnek – ilyenek például a tészta- és a gabonaételek, az anyatej-helyettesítő tápszerek vagy a margarin.

Eggyel jobb a helyzet 3-as kategóriában, amely a feldolgozott élelmiszerek csoportja. Ezen termékek előállítása során sót, cukrot, olajat és egyéb összetevőket használnak fel, hogy javítsák az érzékszervi jellemzőket, illetve meghosszabbítsák az eltarthatósági időt. Ide tartoznak egyebek mellett a friss kenyerek, a sajtok és a zöldségkonzervek is.

Vannak feldolgozatlan élelmiszerek is

A 2-es csoportban a kevésbé feldolgozott élelmiszerek szerepelnek, úgymint a vaj, a növényi olajok, a só vagy a cukor. A feldolgozatlan vagy minimálisan feldolgozott termékek kategóriájában (1.) pedig a többi között a tejet, a tojást, a zöldségeket, a gyümölcsöket, illetve a csirke- és a marhahúst tartjuk számon.

Amerikai tudósok állítása szerint a csokoládék, a kekszek és a chipsek is ugyanolyan függőséget alakíthatnak ki, mint a dohánytermékek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +18 °C

Hazánk északi és nyugati részén megnövekszik a felhőzet, és itt az éjszaka folyamán helyenként zápor, zivatar is előfordulhat. Délen, délkeleten még nagyrészt derült vagy gyengén felhős idő várható. A légmozgás döntően mérsékelt marad, de a Kisalföldön és az Alpokalján már lehetnek élénk lökések az északnyugatira forduló szélből.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 15, 22 fok között alakul, de északnyugaton, valamint a vízpartokon, magasan fekvő helyeken ennél pár fokkal melegebb, a hidegre hajlamos helyeken hűvösebb is lehet. Mivel még mindig egy anticiklon határozza meg a térségünk időjárását, fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A nők 80 százalékát érinti, mégis kevesen tudják, mit kell tenni vele – Teszteld a tudásodat! Tisztában vagy a változókori hőhullámok rizikófaktoraival, tüneteivel és kezelési lehetőségeivel? Kvízünkben most letesztelheted a tudásodat!
kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!