Hat év után ihatnak újra biztonságos csapvizet a váci gimnazisták

Hat éve ólommal szennyezett volt a csapvíz a Váci Madách Imre Gimnáziumban, a tankerület mostanra oldotta meg a problémát.

A fenntartó Váci Tankerületi Központ a napokban tett közzé egy közleményt az iskola honlapján, miszerint megszűnt az épület vízhálózatának ólomszennyezettsége, így az ivóvíz ismét megfelelő minőségű és fogyasztható – szúrta ki az Átlátszó. A lap idén februárban írta meg, hogy a váci gimnáziumban hat éve, 2019 óta ólommal szennyezett a csapvíz, amelynek fogyasztását betiltotta a Váci Járási Hivatal. Helyette gondoskodni kellett a diákok és iskolai dolgozok vízellátásáról fejenként legalább napi 1,5 liter palackozott víz biztosításával.

ivóvíz, csapvíz
Az ivóvíz magas ólomtartalma hosszú távon komoly egészségügyi kockázatot jelent. Fotó: Getty Images

A Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. közlése szerint a vízszennyezés az iskola épületére és annak közvetlen környezetére korlátozódott, ezt több alkalommal is ellenőrizték. A tankerületi központ végül víztisztító eszközöket építetett ki a gimnáziumban, lecseréltette a vízcsöveket, valamint új csapokat is felszereltetett. A munkálatok befejeztével az illetékes hatóság többszöri mintavétel után megállapította, hogy az ivóvíz újfent megfelelő minőségű. Ezt követően a Váci Járási Kormányhivatal megszüntette az ivóvízfogyasztási tilalmat, ugyanakkor félévenkénti ellenőrzésre kötelezte a fenntartót.

A vízben lévő ólom ezért veszélyes

Mint az a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) korábbi tájékoztatójában olvasható, Magyarországon az ivóvíz ólomkoncentrációjának határértéke literenként 10 mikrogramm. A csapvíz ólomtartalmát több tényező is befolyásolja. Ezek közül a legfontosabb a vízzel érintkezésbe kerülő ólomcsövek hossza, továbbá a pangási idő, azaz hogy meddig áll a csőben a víz. A legtöbb ólom ma is a levegőből és élelmiszerek révén kerül az emberi szervezetbe, mindazonáltal fontos hozzátenni, hogy bármilyen úton bevitt ólom növeli a vérólomszintet.

Nagyon változó, hogy ki mennyire érzékeny az ólomra. Általában véve elmondható, hogy a csapvízben előforduló magas ólomkoncentráció elsősorban a kisgyermekek szellemi fejlődésére lehet káros. Felnőttek esetében vérszegénység, magas vérnyomás, veseproblémák és termékenységi zavarok kialakulásához vezethet, ha tartósan ólommal szennyezett vizet isznak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A déli és nyugati országrészben tovább csökken a felhőtakaró, eközben az északkeletről érkező felhőzet csak lassan kezd oszladozni. A kettő között többnyire derült idő valószínű. Csapadék nem várható. Az északnyugati szelet kevés helyen élénk lökések kísérhetik.Késő estére -4 és +3 fok közé hűl le a levegő. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!